Lagzi Lajcsival indítana közös műsort Gesztesi

Lagzi Lajcsival indítana közös műsort Gesztesi

Gesztesi Károly
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 20. 19:45
<p>A mulatós bizniszbe szeretne beszállni a színész. Lányokat válogat a műsorhoz.</p>
Bors

Aranyásó – így nevezi a szleng és Gesztesi Károly is azokat a nőket, akik egy párkapcsolatban a valós érzelmek helyett az anyagi javakat tartják szem előtt. A szingli színész azonban a Hot! magazinnak azt mondta, ő bizony felismeri ezeket a hozományvadász hölgyeket, hiszen egy férfi 50 éves korára általában már mindent tud a nőkről. A színész így már néhány perces beszélgetésből kiszúrja, ki az, aki csak azért áll vele szóba, mert általa akar boldogulni, érvényesülni.

– Már messziről felismerem azokat a hölgyeket, akik utazni szeretnének általam, vagy engem felhasználva kívánnak bejutni egy-egy produkcióba – mondta a lapnak Gesztei, aki nagy rajongója a gyengébbik nemnek.

Gesztesi egyébként azt is elárulta, milyen számára az ideális nő: legyen humoros, és életigenlő, fontos, hogy legyen tájékozott a művészetekben és a közéleti kérdésekben, és persze a külső is érdekli. A nőkön kívül pedig most még valami foglalkoztatja: a Dáridó újbóli elindítása Lagzi Lajcsival. Szép nőkkel persze a műsor előkészületei közben is találkzik – csak, hogy témánál maradjunk –, de Gesztesi azt mondja, ilyenkor nem csábul el, a munka az munka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.