Lehet, hogy mégsem volt kérészéletű Görög Zita és Koltay Tamás házassága? A pár még múlt év végén mondta ki a boldogító igent, méghozzá a Dominikai Köztársaságban, Saona szigetén - júliusban azonban már arról kellett beszámolnunk, külön is költöztek. Csak a közelmúltban derült ki, mi állt a háttérben. Zita elvesztette babáját, ami minden anyát - és eleve minden párt - megvisel.
Azonban még nem kell temetni a kapcsolatot. Zitáék egyik ismerőse ugyanis azt árulta el a Blikknek: a pár épp Párizsban van, később pedig Firenzébe tart, hogy eltávolodjanak egy kicsit az itteni gondoktól, és kettejükre koncentrálhassanak. "A válás nincs napirenden, foglalkoznak a problémáikkal, és remélhetőleg meg is oldják azokat" - árulta el az ismerős.
A kijelentéssel egyébként egybevág Görög Zita Nők Lapjának adott október eleji interjúja, amiben így fogalmaz: "Kavicsos szerelem a mienk, de a szövetségünk nem sérült. Az értékek most a helyükre kerültek. Várunk, hogy a sebek begyógyuljanak, és teszünk is ezért."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.