Egy ismert tévés bérelt ki egy lakást Pécsen, amelyet úgy adott vissza a tulajdonosnak, mintha pornót forgattak volna benne – írtuk meg alig egy hete.
– A lakásban péntek délutántól hajnalig női sikítozás hallatszott ki. A társasházban mindenki ezt hallgatta, mintha egy pornófilm hangjai lettek volna, pedig nem vékonyak a falak. A nő a férfi után érkezett és előtte távozott, a két időpont között pedig fülsiketítően sikoltozott, ráadásul a lakás minden szegletét kihasználták. A helyiséget felforgatták, teledohányozták és mindent összekentek vazelinnal: az ágynemű, a bútorok, de még az ágy is tocsogott tőle. Egy hölgy fenéklenyomata még másnap is látszott az ágyon – panaszolta akkor a tulajdonos.
Most újabb fejezet nyílik az elismert tévés piszkos életében: egy a képernyőn is naponta szereplő sztár azt mondta a Borsnak, a férfi nem először csalja meg a feleségét, akit szintén a tévéből ismer az egész ország.
– Szegény asszony szinte minden második napon kamera előtt áll, és lehet nem is tudja, hogy nem is olyan régen egy másik dögös hírességet is az ágyába csalt a férfi. Egy celebekkel forgatott műsorban, távol a főváros zajától és feleségétől csalta ágyba az egyik játékost, akinek a szépségéről évek óta ódákat zeng a sajtó. Egyszerűen felfoghatatlan, mi tartja még össze a kapcsolatukat. Persze lehet, hogy az asszony ezt is elviseli, csak tűzközelben, képernyőn maradhasson – mondta neve elhallgatását kérő forrásunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.