Celeb

Kollégáit alázza Havas

GYLF

Létrehozva: 2016.10.21.

Forrás: Czerkl Gábor

Bár mosolyogva üdvözölték egymást, Havas Henrik kemény szavakkal ment neki Hajdú Péternek az ATV Esti Frizbi felvételén. A tanár úr ráadásul nem csak a vendéglátóját, számos hazai hírességet is kiosztott, Hajdúnak ugyanakkor hosszasan megpróbálta elmagyarázni, miért nem való a képernyőre és mit gondol róla valójában. Például azt, hogy nem ért a nőkhöz.

– Miért kell egyáltalán nőkről nyilatkozni? Ezt sem értem – magyarázta Henrik, majd Hajdúhoz fordulva felsorolta, mit gondol arról, akik nőkről nyilatkoznak.

– Vagy látens homoszexuális, vagy impotens, vagy valamit kompenzál. Később Bochkor Gáborral vont párhuzamot. – Mindketten közepes tehetségűek vagytok – provokálta Hajdút.

– Ezzel a pofával ezt ne erőltesd! Ez nem jó út! Tudod, hova vezet? A szakadékba! – vágta az arcába, de Hajdú meg sem rezzent. Havas eztán tanáccsal is ellátta a földbe döngölt házigazdát, megjelölte a terepet, ahol sikeres lehet.

– Jó menedzser lennél. Magamat például simán rád bíznám! A felvételt követően a Borsnak úgy értékelt, szerinte Hajdú tanult a beszélgetésükből.

– Haszna nem volt, mert ő kényszerpályán van. Hiába tudja szerencsétlen, hogy az út a szakadékba vezet, de nincs fék a kocsiján, megy előre. Az én autómon egyrészt jó a fék, másrészt tudom a térképet, ha pedig a kocsim elromlana, van három másik. Írni sem tud, mint a tévések, rádiósok többsége. Nem jellemző, hogy annyi mindenhez ért, mint én. Tanítok, rádiózok, tévézek, könyvet írok, jegyzetet hetente, de írtam meséket, reklámszövegeket, a szakmára ma Hajdú példája a jellemző: egy valamihez ért, de ahhoz sem nagyon – magyarázta kérdésünkre Havas.

– Örülök, hogy bejött és szemembe mondta a véleményét. Én sem kíméltem, a nézők majd eldöntik, kinek adnak igazat! – reagált Hajdú.   

Megkapták a magukét

Gönczi Gábor „Gönczinek annyi köze van a hírekhez, mint nekem a harang­öntéshez.”
Friderikusz Sándor „Könyvből tanulta a szakmát. De rossz könyveket olvasott.”
Sebestyén Balázs „Tanítottam, már az iskolában is nagy volt a pofája.”
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek