Haumann beletörődött gyerekei sorsába

Haumann beletörődött gyerekei sorsába

szakma
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 30. 08:00
Haumann Péter beletörődött, hogy színésznek álltak a gyermekei. Nem is tehet mást, hiszen a tehetség utat tör.
Fái

Ritkán jelenik meg rendezvényeken a Kossuth-díjas Nemzet Színésze, de a Centrál Színház új előterének átadásán részt vett. Igen jó kedve volt, megnevettette kollégáit. Például mikor meglátta Törőcsik Marit, lelkesen elindult felé, hogy üdvözölje, miközben tettetett zavarral azt mondta: – Ne segítsen… – mintha nem jutna eszébe, ki is a legendás színésznő. Mari, Básti Juli és Kern András, akik hallották, dőltek a nevetéstől.

A Borsnak arról beszélt, hogy hamarosan közösen áll színpad­ra a gyerekeivel, Petrával és Mátéval. – A Magyar Színházban a Fösvényben állunk együtt színpadra a fiammal és a lányommal. Hát van ennél nagyobb boldogság? – újságolta csillogó szemmel Haumann Péter.

Különleges felállás lesz ez, hiszen a színpadon is egy család lesznek. Nagyon valószínű, hogy Magyarországon ilyen még nem volt. Kíváncsiak voltunk, hogy mennyire örült, vagy éppen bosszankodott, amikor a gyerekei kitalálták, hogy követni fogják a színészi pályán.

– Sokszor próbáltam lebeszélni őket, és sokszor meg nem – mondja nevetve. – Attól függően, hogy éppen nekem milyen volt a viszonyom a színházzal. De persze örülök, hiszen ennél szebb szakma nincs a világon!   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.