Folytatódik a jogdíjvita: végrehajtást kérnek Jollyra

Folytatódik a jogdíjvita: végrehajtást kérnek Jollyra

Kamy
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 26. 09:00
<p>A bíróság kimondta: a No roxa áj című dal szerzője 40–60 százalékban Jolly és Kamy. A mulatós király eddig mégsem fizette ki a felvett jogdíjak hatvan százalékát az énekesnőnek.</p>
F. Zs., D. A.

25,9 milliós nézettségnél tart Jolly és Kis Grófo közös dala, a No roxa áj a legnagyobb videomegosztó portálon, a Youtube-on, nem csoda, hogy a színfalak mögött véres csatározás folyik a dal jogdíjaiért. Közel két éve tart az a per, amelyet a gigasláger vélt és valós jogtulajdonosa vív egymással. Az egyik oldalon Jolly, aki Kis Grófóval sikerre vitte a nótát, a másikon Kamy, az énekesnő, aki állítja, hogy ő írta a fülbemászó muzsikát. 

Az ügyben tavasszal ítélet született, eszerint a jogdíjakból negyven százalék Jollynak jár, mert az ő szövegével lett sláger a dal, hatvan százalék pedig Kamynak, aki írta. Emellett Jollynak fizetnie is kell, és nyilvánosan bocsánatot kérnie. 

– Március óta várok arra, hogy teljesítse az ítéletbe foglaltakat. Még azt is meghatározták, hogy milyen szöveggel kell bocsánatot kérnie tőlem, amiért az engedélyem nélkül használta fel a dalomat. Kétszázezer forint nem vagyoni kártérítést és annak kamatait, valamint kétszázezer forint sérelmi díjat kell kifizetnie. Nem tette, pedig ügyvédi felszólítást is küldtünk neki. Rá vall ez a hozzáállás. Nem hagyott más választást, az ügyvédeimmel megindítjuk ellene a végrehajtási eljárást – árulta el a Borsnak Kamy. 

Jolly szerint minkét fél vesztes ebben az ügyben.

– Tisztában vagyok az ítélettel, dolgozom rajta, hogy maradéktalanul eleget tegyek az abban foglaltaknak – mondja a Borsnak Jolly. – Sajnálom, hogy így alakult, hiszen ahelyett, hogy pénzt kerestünk volna ezzel a nótával, most azt a pénzt is ügyvédekre költjük, amit eddig hozott. Ezzel így nem nyert senki. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.