Celeb

Először beszélt babája elvesztéséről Görög Zita

Bors

2016. október 4. kedd 23:30

Forrás: Fejér Bálint

Görög Zita 2015 közepén jött össze Koltay Tamással, majd fél évvel később megtartották az esküvőjüket is. Aztán júliusban érkezett a hír, hogy különváltak útjaik, Tamás elköltözött a modell-műsorvezetőtől és két gyerekétől.

Zita a Nők Lapjának árulta el, mi vezetett idáig:

– Egy éve még boldog voltam, bizakodó, ott volt mellettem a férjem, a hasamban pedig egy kis babuci mozgolódott. Aztán eltelt egy rövid idő, és megváltozott minden. A babát elvesztettük, a házasságunknak pedig abban a formájában hamarosan viharos vége lett. Gyorsan jött a valóságra ébredés. A felismerés, hogy elsiettük.

– Az együttélés során döbbenten vettük észre egymás korlátait, és ez egyre több lett. Tudom, hogy velem sokszorosan nem könnyű, de vele sem. Zárkózott. Én pedig nem mindig bontogatom, hanem feszegetem. Kavicsos szerelem a mienk, de a szövetségünk nem sérült. Az értékek most a helyükre kerültek. Várunk, hogy a sebek begyógyuljanak, és teszünk is ezért.

További cikkek

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Videoklip

Most jött ki Kulcsár Edina első saját dala: súlyos dolgokról énekel

Ez is érdekelhet

zaol.hu

Piros bikiniben pihent a jakuzziban a hévízi szépség

borsonline.hu

Orbán Viktor megható szavakkal búcsúzik Csollány Szilvesztertől

origo.hu

105 éve született Ernest Borgnine - képgaléria

szoljon.hu

Eltűnt egy 11 éves zagyvarékasi lány

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a francia válogatott a 2. félidőben átgázolt Montenegrón

vg.hu

Eddig számít fertőzőnek, ha pozitív lett a Covid-tesztje

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „A horvát politikusok tanulhatnának a magyar sportberuházásokból”

life.hu

Berki Mazsi a házassága megromlásáról: "Krisztiánnal már nem tudtunk beszélgetni"

ripost.hu

Pucér tökély, teljesen meztelenül terül el előtted a legszexibb szörfös bombázó

origo.hu

B.szd ki, kretén, lóf.sz, s.ggem - így gyalázkodnak baloldali politikusok - videók