Elfogyott a türelme: Hajdú Péter végrehajtót küld Batiz és Kárász cégére

Elfogyott a türelme: Hajdú Péter végrehajtót küld Batiz és Kárász cégére

Kárász Róbert
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 01. 10:45
Hiába várja pénzét Hajdú Péter. Most - ügyvédjével együtt - úgy döntött, a végrehajtás az egyetlen járható út.
Bors

Egy öt éve húzódó ügy újabb részletét tudta meg a Blikk: anno Batiz András és Kárász Róbert cége kártérítést követelt Hajdútól, mondván, hogy cégük segítségével került a showman műsora a TV2-höz. A bíróság végül nem adott nekik igazat, és 764 200 forint perköltség kifizetésére kötelezte őket - melyből közel 600 ezer forintot kellett volna Hajdú Péternek fizetniük. Ez eddig nem történt meg.

"A jogerős ítéletről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül teljesíteni kell a megszabott fizetési kötelezettséget. Két hónapot vártunk, kénytelenek voltunk elindítani a végrehajtást. Ez az időhúzás csak az ő költségeiket növeli, ha ezután sem történik semmi, a cég ellen felszámolást indíttatunk" - árulta el most Mester Csaba, Hajdú ügyvédje a bulvárlapnak, akik a másik felet is megkeresték, ám Batiz András nem volt ennyire képben, hogy is áll jelenleg a kifizetés. "Az ügyvédemnél van az ügy, és nem volt alkalmam még egyeztetni vele, ezért nem tudom pontosan a perköltség kifizetésének utóéletét" - mondta, hozzátéve, hogy amennyiben valóban van elmaradásuk, pótolják azt.

"Pofátlanságnak tartom, hogy lejárató kampányt indítottak ellenem, évekig perben tartanak, most pedig, amikor jogerős ítélet születik, nem hajlandók fizetni" - összegezte Hajdú a helyzetet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.