Csuja Imre nélkül nem forogna a magyar sikerfilm

Csuja Imre nélkül nem forogna a magyar sikerfilm

filmforgatás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 13. 10:45
<p>Dagadt vagyok és nem vagyok színésznő – jellemzi önmagát Bihari Viktória, a Tékasztorik blog szerzője, aki a film főszereplője lett.</p>
Bors

Ha megvan Csuja, leforgatjuk a filmet – Bihari Viktória filmkészítéssel kapcsolatos tervei  erre a mondatra épültek, hiszen ő és a blog olvasóközönsége is egyetértett abban, hogy Fater karakterét az Üvegtigris közkedvelt Csokija tudná a leghitelesebben megformálni.

– Megmutattuk Csuja Imrének a forgatókönyvet, aki egyből igent mondott a felkérésre. Kö­zölte, ha az Üvegtigris után ké­pes nevetni egy forgatókönyvön, akkor az a film jó lesz – meséli Viktória.

A film alapjául szolgáló humoros blog sikerét jelzi, hogy a költségvetés jelentős része közönségi finanszírozásból jött össze. Ez Magyarországon meglepő jelenség, és a rajongók szeretete vélhetően a film sikerén is mérhető lesz.

– A színészek lelkesen vettek részt egy ilyen, hazánkban egyedülálló, közönség-összefogásból létrehozott vígjáték munkálatai­ban – osztotta meg velünk gondolatait Görbe Nóra, aki a főszereplő édesanyját alakítja. Bár igyekeztünk nagyon eltérő figurát alkotni Muterból, a forgatáson mindenki Lindának szólított.

Görbe Nóra azt is elmesélte, hogy a mai napig megállítják az utcán a Linda című sorozattal kapcsolatban, ami tananyag lett a filmművészeti egyetemen arculatteremtés témakörben. Nóra elképzelhetőnek tartja, hogy Viktória is kultuszt teremt – kétségtelen, hogy jó úton jár.

Az indiegogo.com oldalán szerveztek gyűjtést az utómunkálatokra, és ha minden jól megy, február 14-én, Valentin-napon már a mozikban lesz a film. – A szürke ötven árnyalatának második részével épp egy időben, így témáját tekintve az érem két oldala lesz megtekinthető a mozikban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.