Álrendőrök rabolták ki VV Kinga nagyiját

Álrendőrök rabolták ki VV Kinga nagyiját

álrendőr
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 04. 10:00
VV Kinga kilencvenéves nagymamája beengedte lakásába az álrendőröket. Bár ne tette volna! Az ügy az igazi rendőröknél végződött.
D. A.

Régen hallottunk Kutai Kingáról, a ValóVilág ötödik szériájának emblematikus játékosáról, aki sajnos egy szomorú eset miatt került most előtérbe. Mégpedig azért, mert idős emberekre szakosodott rablók járják a budapesti kerületeket, verik át és rabolják ki a gyanútlan örege­ket. VV Kinga nagymamája is egy bűnbanda áldozata lett. 

– A nagymamám a III. kerületben él, egy hete elhagyta a pénztárcáját. Édesapámmal végigjárták az útvonalat, amin közlekedett, de nem lett meg, azonnal felvehette valaki. Csalódottan tért haza, de egyszer csak becsöngetett hozzá egy nő, bemutatva egy áligazolványt. Azt mondta, hogy a rendőrségtől jött, visszahozta a pénztárcáját, ezért engedje be. A mamám megörült, eszébe sem jutott, hogy baj lehet belőle. Jóhiszeműen betessékelte a nőt, aki egy férfival érkezett. A hölgy elterelte a figyelmét, ez alatt egy másik férfi is bement a lakásba. Elkezdték faggatni, hol tartja a pénzét, holmijait, ékszereit, s bár a mamám nem árulta el, mégis megtalálták, az összes értéktárgyát és a pici nyugdíját is ellopták – sóhajtott Kinga.

Az idős néni halálra rémült, ijedtében azt sem tudta, mitévő legyen, családját hívta segítségül, akik elvitték a rendőrségre.

– Isteni szerencse, hogy nem bántották. Rengeteg olyan történetről hallani, hogy próbálnak ellenállni az áldozatok, ezért fejbe verik őket. Nem tudunk napirendre térni efölött. Édesapámmal öt órát ültek a rendőrségen, feljelentést tettek, nagyon reméljük, hogy mielőbb elkapják a bandát – mondta el a Borsnak Kinga, aki hozzátette: sajnos nem elszigetelt esetről van szó. Miután közösségi oldalán felhívta az ismerősei figyelmét a jelenségre, többen jelezték, hogy a III. kerületben hasonló dolog történt a hozzátartozóikkal.

Franciaországban él

Kutai Kinga 22 évesen költözött be a ValóVilág ötödik szériájának villájába, ahol belehabarodott a későbbi győztes, Attila. A valóság­show után leginkább azért került középpontba, mert Attilával amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban álltak, igazi szappanoperába illő életet éltek. Kinga hoszteszként ment be a villába, a műsor után megnyitotta Pest közeli sütizőjét, amelynek üzemelése éppen szünetel. A szőkeségre a szerelem is rátalált, párjához költözött Franciaországba, de gyakran hazarepül, mert nem akar sokáig távol lenni a szeretteitől. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.