ValóVilág 8: Dina csak taktikázik Lórival

ValóVilág 8: Dina csak taktikázik Lórival

VV Dina
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 07. 11:00
GYLF, N. D.

Az RTL II-n látható VV powered by Big Brother kiválasztásán Viki hét jelet kapott, mögötte Dina lett a második két jelöléssel, noha korábban bent többen is arról beszélgettek, egyre nehezebben viselik a nagykaposi lány hangoskodását, veszekedéseit. Viselkedése miatt máris úgy emlegetik, mint az új Baukó Évát. Ráadásul Dina látszólag egyre közelebb kerül Lórihoz, aki rendszeresen puszilgatja is a szlovák lányt, és egyre többet foglalkozik vele. Igaz, Lóri a riportszobában azt is elmondta, ez részéről taktika, Dina gyakorlatilag a céljaihoz vezető út egyik kelléke. A Bors most annak is utánajárt, mit szól ehhez Dina családja, és legfőképpen a párja – hiszen a lány úgy költözött be, hogy biztosan nem lép félre.

– Igaz, ő egyelőre nem jelentette ki, de mi van, ha Dina is csak taktikázik, ami Lórit illeti? – kérdezett vissza megkeresésünkre Erika, a lány húga. – Ha valaki, mi igazán tudtuk, hogy ilyen karakán, és mindig odamondja a véleményét. Azt is, hogy hangos. Mondjuk én azt hittem, hogy bent háromszor is meggondolja majd, hogy mit mond, vagy hogyan. De úgy tűnik, nem tudja visszafogni magát. Egy biztos, csinálja a show-t – mondta Erika.

Mielőtt Dia bevonult a villába a Bors arról beszélgetett vele, hogy mit várhatnak a nézők tőle. Akkor így válaszolt: – A legfontosabb, hogy magamnak feleljek meg, nem fogom vissza magam – válaszolta, majd a párkapcsolatáról is mesélt. – Mivel csak három hónapja vagyunk együtt, egyikünk sem örült annak, hogy ilyen korán el kell szakadnunk. De abban is biztos vagyok, hogy nem lesznek kalandok, hűséges típus vagyok. Fordított esetben nekem se esne jól az, ha azt látnám a tévében, hogy ő más nőkkel enyeleg – mondta VV Dia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.