Majka: megtisztelő Zorán felkérése

Majka: megtisztelő Zorán felkérése

rap
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 17. 09:00
ozs

Amióta Majka felbukkant a magyar szórakoztatóipar égboltján, azóta szinte bárki örömmel vállal vele közös produkciót. Ritkán van úgy, hogy ez neki megtiszteltetés, de most így van.

Első hallásra meglepőnek tűnik, hogy az ózdi rapper ma Zorán vendégeként lép fel a Művészetek Palotájában. Persze Curtis és az egész kompánia is ott lesz.

Zorán keresett meg telefonon azzal az ötlettel, hogy a koncertjén énekeljük el közösen a Belehalok című dalt. Nem kellett gondolkodnom, nyilván azonnal igent mondtam, hiszen ez óriási megtiszteltetés – áradozott Majka. – Ha valamire büszke lehetek, akkor az nem az eddig elért díjaim és jelöléseim, hanem ez a felkérés. Előadjuk még Zorán régi nagy slágerét, az Amikor elmentél címűt is, amelyben én vagyok a duettpartnere, egy rapbetéttel. Lesz egy önálló produkciónk is, Curtisszel már egy ideje dolgozunk egy új nótán, amit Zorán koncertjén fogunk bemutatni. Azért is örülök nagyon ennek a lehetőségnek, mert Zorán édesanyám legnagyobb kedvence, szerintem ő jobban is izgul, mint én – magyarázta Majoros Péter, aki persze kíváncsi volt arra, miért kereste meg, mit lát benne a teljesen más műfajban alkotó, más közönséggel rendelkező Kossuth- és Liszt-díjas énekes, gitáros.

Ő tehetséges, agilis fickónak tart, és tetszik neki, amit én képviselek. Hát ezért – mondta a ma esti koncert próbája előtt Majka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.