Lagzi Lajcsi után Fásy Ádám is összerúgta a port a Sláger TV vezetőségével, és dobbant korábbi kenyéradójától. Az érvényben lévő szerződések szerint a Zeneexpressz november 30-ig közlekedik a csatornán. Fásy a saját mulatós műsoraiban fellépő mintegy százötven vendégművészével egyeztetve döntött úgy, hogy máshol folytatja.
– Leültünk, megbeszéltük: nem folytatjuk, nem szerepelünk többé együtt. Tizenöt évet húztam le a Magyar Televíziónál, tizenkettôt az ATV-nél problémamentesen, és nagyon korrektül váltunk el ezektől a televízióktól. A Sláger TV viszont nem az a cég, ahol sokáig lehet maradni – nyilatkozta több fórumon is Fásy Ádám. – Mi már lassan három éve nem beszélünk a tulajdonosokkal, aki ugyanaz, akivel Lajcsinak nézeteltérése volt. Felmondtuk ezt az együttműködést. A nézők azért megtalálnak majd valamelyik csatornán.
Fásy egyelőre nem árulta el, hogy melyik televíziós csatornán tervezi szórakoztatni többszázezres rajongótáborát.
Bár sok előadó hűségesen követi Fásy Ádámot csatornáról csatornára, bőven vannak olyan mulatós sztárok, akik védelmükbe vették a Sláger TV-t. Többek között Bangó Margit, Bódi Gusztiék és Kis Grófo is.
– Én személy szerint semmire nem tudok panaszkodni a Sláger TV-vel kapcsolatban, velem eddig csak jót tettek. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, ha valamilyen saját rendezvényt szerveznek, akkor minden alkalommal engem is felkérnek, és természetesen ők is számíthatnak rám mindig – állt ki a csatorna mellett Kis Grófo, akihez hasonlóan Zoltán Erika szintén a Sláger TV pártján áll.
– Két éve vezetek a csatornánál egy olyan műsort, amely hiánypótló produkcióként végre száz százalékban a popzenéről szól. Bár én kerestem meg a csatorna vezetőit a műsor ötletével, de azonnal partnerek voltak, és azóta is minden új dologra vevők – nyilatkozta Zoltán Erika.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.