Hazavitte a gyerekeket Kiss Ramóna

Hazavitte a gyerekeket Kiss Ramóna

Kicsi Óriások
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 07. 10:00
Egyre többször tűnik fel anyaszerepben Kiss Ramóna. A Barátok közt után, ahol keresztfia játssza a fiát, most a Kicsi Óriások csapatkapitányaként alakíthatja a szupermamit.
N. G.

Az RTL Klub gyer­mek­tehetség-kutatójában Kiss Ramóna a Lázadók csapatának kapitánya lett. A 31 éves szí­nész­nő rajong az apróságokért, és mindent megtesz, hogy a komoly felkészítés mellett szeretettel kényeztesse a kis tehetségeket. 

– Négy gyerkőcöm van: egy táncospárom, egy énekesem és egy kis ovisom. Nagyon cukik! Kincső hat, a többiek 11–12 évesek – mesélte Rami. – Izgalmas időszak áll mögöttünk, sokat dolgozunk, hogy a színpadon minden szuperül menjen, de bátran mondhatom, hogy nagyon megszerettük egymást és kötődünk a másikhoz. 

Ramóna számára hatalmas boldogság, hogy a gyerekek ragaszkodnak hozzá, sőt már második anyukájukként tekintenek rá.

– Amikor megkérdezték tőlük, milyen kapcsolat van közöttünk, először azt mondták, hogy a nővérük vagyok, aztán javítottak: az pótanyukájuk – büszkélkedett a színésznő. – Én elsősorban a barátjuk vagyok, de természetesen attól kezdve, hogy kisírhatják magukat a vállamon, már egy egészen más jellegű, mé­lyebb kötődés is kialakul: tesós vagy akár anyáskodó. Én pedig mindezt szeretem – nevetett a színésznő.

Bár a műsorra való felkészülés rengeteg időt igényel, Ramóna odafigyel, hogy „munkaidőn” túl is jusson ideje a kis tehetségekre.

– Nem az a dolgom, hogy neveljem a gyerkőcöket, hanem hogy a társuk legyek, aki segít nekik. Tetszik a feladat, hallatlanul izgalmas. Az is megfordult a fejemben, hogy ha édesanyám nyomdokaiba léptem volna, akkor épp ennyi idős gyerekeim lehetnének. Szoktunk is ezzel poénkodni – tette hozzá. – Bár a felkészülés és a munka mellett kevés időnk van, igyekszem minél több közös programot kitalálni: együtt ebédelünk, játszunk, pingpongozunk, de sokszor  nálam is alszanak. Ilyenkor főzünk, pletykálunk, tévé előtt eszünk. Jól el­kényeztetem őket, de szerencsére nagyon jó vi­szonyt ápolok a szüleikkel is, úgyhogy nem haragszanak rám emiatt.

Majka feleségül akarta venni

Ramóna úgy tervezte, hogy édesanyjához hasonlóan korán alapít családot, ami majdnem így is lett. 2004-ben az akkor még csak a ValóVilágból ismert Majkával alkottak egy párt, aki később a Blikknek elárulta:

– Ramóna szüleivel nagyon jóban voltam, és vele is minden tökéletesnek tűnt. Olyannyira, hogy egyszer meg is kértem a kezét.

Kapcsolatuk azonban egy évvel később a rapper féltékenysége miatt zátonyra futott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.