Egyre jobban van Nyertes Zsuzsa édesapja, miután a család a hagyományos orvoslás helyett az alternatív gyógyászat szakembereire bízta az idős urat. A színésznő július elején könnyek között mesélte munkatársunknak, hogy édesapja egy kórház intenzív osztályán fekszik, de hogy pontosan miért, azt ők sem tudják. A 84 éves bácsi a rosszulléte délutánján még a kertben nyírta a füvet, majd leült a fotelba, ahonnan nem tudott felkelni, és ahogy lánya fogalmazott, úgy nézett ki, mint „akit lenyugtatóztak”, ráadásul lázas lett, és a vérnyomása is rendetlenkedett. Az orvosok azonban hosszas vizsgálatok után sem találtak okot az állapotára, amelyet végül idős korával magyaráztak. A színésznőnél itt szakadt el a cérna, és testvéreivel összefogva alternatív gyógyítót kerestek.
– A húgom Amerikából intézkedett, hogy a 2013-ban a világ legjobb kínai orvosának választott doktor megnézze aput. Eddig már ötször járt akupunktúrás kezelésen, és öt kilót sikerült híznia is. Szerencsére a hangulata is egyre jobb. Ezenkívül különböző gyógynövényekből készült tablettákat kap. Ő hiába nyugdíjas, igazságügyi szakértőként dolgozott, szellemileg teljesen friss, így nem fogadtam el azt a diagnózist, hogy időskori demenciában szenved. Éreztem, hogy más van a háttérben, ugyan nem tudjuk mi, de az akupunktúrának köszönhetően szépen javul – mesélte Zsuzsa.
A színésznő igyekszik naponta meglátogatni a szüleit, és minden lehetséges módon megkönnyíteni számukra a napi rutint. A történteket pedig tanulságul fogja fel a jövőt illetően.
– Rádöbbentem, hogy több időt kell velük töltenem. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a sok munka miatt háttérbe szorítsuk egymást, hisz fogytában az időnk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.