Volt neje kezeli Németh Kristófot

Volt neje kezeli Németh Kristófot

Németh Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 09. 05:30
Együtt sírnak és együtt nevetnek Németh Kristóf szerelmei. Volt neje az új párját és annak gyermekeit is behozta a békében, szeretetben élő nagy-nagy családba.
kbv

Egy válás – még akkor is, ha mindkét fél akarta – megviseli az egész családot, rengeteg sérelem kerül ilyenkor felszínre. De nem Németh Kristóféknál, aki olyan jó viszonyt ápol volt feleségével, Nikivel, hogy az egykori asszony és új párja, valamint a színész és jelenlegi kedvese, Adler Judit közösen járnak Kristóf bemutatóira is. De hogyan lehetséges az, hogy öt évvel a válás után ennyire jóban vannak?

– Tudom, hogy sokan szokatlannak vélik, szinte látom magam előtt a hitetlen, kétkedő szemeket. De nekem nem hihetetlen, szerintem ez a normális felállás. Több, mint öt éve elváltunk, nem közös akarat kimondása volt a szakítás, de mégis, azóta én is és ő is megtalálta az élete párját. Niki jelenlegi párja ráadásul zenész, így nem csak a magán­életben, munkában is összetalálkozhatunk – kezdte a Borsnak Kristóf, aki elmesélte, hogy volt feleségével ugyan már nem alkotnak egy párt, de szinte mindennap találkoznak a mai napig is.

– Nálunk sem volt közös akarat a válás, hiszen Niki sokkal rosszabbul érezte magát ebben a kapcsolatban, mint én gondoltam. Derült égből villámcsapásként ért, hogy el akar válni, megszenvedtem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy értelmetlen küzdenem, ha a másik már nem akarja. A kapcsolat olyan csata, amit nem szabad sem megnyerni, sem elveszíteni. Mindkettőnknek Lóci a legfontosabb, ezért el tudjuk fogadni egymást a válás után is. Ha valakinek van esze, hamar rájön, hogy sokkal könnyebb is így élni, mint örökös vitában – magyarázta a színész-rendező.

Kristófnak a Billy Elliot című Elton John-darab második előadásán sérült meg a bal vádlija – akkor is éppen együtt ült a nézőtéren közös fiukkal a színész jelenlegi és volt párja az új kedvesével. A volt színidirektor lassan, de biztosan gyógyul.  

– A fináléban már ment a taps, a tánc végén jártunk, egy sasszé lépésnél éreztem a bal vádlimban egy pattanást. Ismerős volt az érzés, tudtam, hogy nagy baj van, pár éve már tapasztaltam hasonlót. Sokkoló volt a fájdalom. A takarásból két díszítő kolléga észrevette, hogy baj van, ők kaptak el és vittek le – mondta Kristóf és elmondta, volt felesége is segít a felépülésben.

– Niki a háziorvosunk ma­radt, együtt járunk játszótérre, az ő párja gyerekeivel is, az év­nyitókon, évzárókon, szülői értekezleteken is mindig közösen veszünk részt. Most pedig, hogy megsérültem, mindennap megnézi a lábamat is.

Kapcsolódó publicisztikánkat itt olvashatja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.