Volt férjével küzd meg Polyák Lilla

Volt férjével küzd meg Polyák Lilla

Polyák Lilla
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 25. 09:00
Nagy Gréti

Az élet a legnagyobb rendező, főleg, ha a TV2 szakemberei is besegítenek azzal, hogy a hamarosan induló Sztárban sztár csapatába egy válófélben lévő, egykori álompár mindkét tagját felkérik. Polyák Lilla és Homonnay Zsolt gondolkodás nélkül igent mondott, mivel kapcsolatuk a szakítás ellenére is baráti maradt. 

–  Ez talán azok számára lehet furcsa, akik sosem dolgoztak együtt a párjukkal. A kapcsolatunk végével a közös koncerteket befejeztük, de több darabban jelenleg is együtt játszunk. Felnőtt emberek vagyunk, jól kezeljük ezt a helyzetet, bár azért arra még nem készültem fel, hogy Zsoltot neccharisnyában lássam – mondja nevetve a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház sztárja, aki szerint a felkészülés során szakmai tanácsokkal is ellátják majd egymást két fia édesapjával. Köztudott: Polyák Lilláék élete a szakítás után úgy alakult, hogy mindketten az Operettben találtak új párra: Lilla kedvese a szintén színész Gömöri Máté, Zsolt pedig egy táncoslánnyal él együtt. 

Lilla szerencsésnek tartja magát azért, hogy a válás nem mérgezte meg a viszonyát Zsolttal.

– Mátéval stabil és erős lábakon áll a kapcsolatunk, pontosan tudja, meddig tart a munka és hol kezdődik a mi közös világunk. Az is előfordult már, hogy Zsolt barátnője és Máté beszélte meg, kinél lesznek a gyerekeink másnap délután. Igazi színes családként működünk, egyre harmo­nikusabban. Máté azért természetesen nekem szurkol a versenyben – mosolyodott el újra a színésznő, aki már javában készül a műsorra. 

– Néha már most azon kapom magam, hogy otthon valamelyik előadó hangján dudorászom. Azt hihetik a nézők, hogy a színészeknek ez könnyű feladat, de elárulom: teljesen másfajta felkészülést igényel valakinek az utánzása, mint egy szerep megformálása.

A színésznő számára azonban nemcsak a győzelem a tét, hanem saját egészsége is. Nemrégiben ugyanis térdszalagszakadással műtötték. Mégis abban maradtak a show készítői­vel, nekivág a versenynek, hogy új oldaláról ismerhesse meg a kö­zönség, és a gyermekei is, akik a nézőtéren drukkolnak majd szüleiknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.