Pánikroham tört Valkó Eszterre

Pánikroham tört Valkó Eszterre

pánik
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 26. 10:00
GYLF

Már a műsor előzetese is drámaian sikerült, a Bors most azt is megtudta, ezúttal valóban van mitől rettegniük az RTL Klub új műsora szereplőinek. Már a Nyerő páros első, hétfői adásában is láthatunk őszinte emberi érzéseket, amelyek ezúttal a félelemnek, pontosabban a halálfélelemnek köszönhetően bukkannak fel a szereplők arcain.

Egészen pontosan, Valkó Eszter arcán. Ő és férje, Radócz Péter is annak a nyolc sztárpárnak a tagja, akiket hétfőtől láthatnak a nézők majd a beköltözős reality-ben. Valkó Eszter a beköltözéskor még nagyon eltökélt volt.

– Nagyon remélem, hogy ebben a játékban azokat a gátlásaimat, félelmeimet a beszariságomat ami egyébként megvan, le tudom győzni. Tehát ami a komfortzónámon kívül van, olyan helyzetbe nem megyek bele, de most egészen más a helyzet és most egymásra vagyunk hagyatkozva, illetve legfőképpen én rá – mondta el Eszter, akit az RTL Klub reggeli műsorában ismerhettünk meg évekkel ezelőtt.

Az első feladatok egyikén a páros női tagjai bizonyíthatták rátermettségüket a magasban. Egy hat-hét méter magasságban lévő, egyre vékonyodó lapon kellett átmenniük, és a végéről átugrani egy méretes szakadékot. A súlyos tériszonyban szenvedő Eszterre azonnal rátört a pánikroham, és le is blokkolt. Arcát a rémület, a félelem és a fájdalom rajzolták át egy pillanat alatt.

Forrásaink szerint ugyanakkor ettől megrázóbb dolgok is történnek majd a most debütáló műsorban. Olyan dolgok, amelyek eddig sztárokkal még sosem fordultak elő tévéképernyőn.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.