Nyári Dia gyakran játssza azt, hogy szerelmes

Nyári Dia gyakran játssza azt, hogy szerelmes

Nyári Dia
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 22. 10:00
Nyári Dia az Anconai szerelmesek című darabban Viktóriát, a naiv, megesett szerelmes lányt alakítja Szabó Máté partnereként. Bár a pikáns, fordulatos vígjátékban viszonylag kevés mély és komoly érzelemre volt szükség, szerelmes párt alakítani bizony nem könnyű.
N. G.

A Barátok közt fiatal színésznője számára nagy kihívást jelentett a darab, hiszen a megszokott tragédia műfaj he­lyett vígjátékban alakíthatta a cserfes Viktória szerepét, ráadá­sul nagyszínpadon.

– Kezdetben nehézséget okozott, hogy más technikával kellett játszani. Eddig kamerának dolgoztam, ami minden apró rezdülést, mimikát közvetít, most viszont hatalmas, látványos gesztusokra volt szükség, és nemcsak a tér, hanem a mű­faj miatt is. Figyelnem kell, hogy ne legyek sok, ne legyek ripacs, megtaláljam az arany középutat. Az iskolai vizsgadarabjaimban általában a drámai szerepeket kaptam, és így ezt a műfajt érzem magamhoz közel. Színészként ez az első komédia, amiben helyt kell állnom. A technikai nehézségeken kívül azonban a színésznőnek mással is szembe kell néznie. Dia, bár a valóságban egyedül­álló, rendszeresen alakít szerelmes barátnőt.

– Egyszerre 3-4 darabot is próbálunk, mindenhol más-más partnerrel. Egy színésznek ezt tudni kell a helyén kezelni, de nekem is mondták a mestereim, hogy számítsak rá: egy színész sokszor beleszeret a partnerébe, hiszen a darab érdekében mu­száj, hogy működjön a kémia – árulta el Dia, akivel azonban ez még soha nem fordult elő. De azonnal hozzátette azt is, hogy próbálja megóvni magát a munkahelyi bonyodalmaktól.

– Igyekszem nem kollégával, szakmabelivel kapcsolatot kezdeni. Annak ellenére, hogy azt mondják, egy színész jobban megérti ezt az életet, a munka okozta problémákat, ezzel én is egyetértek. Dia szerencsésnek vallja ma­gát, hogy a partner kérdésben nem kell a komoly érzelmektől tar­tania. Mégis van, ami mind­ezek ellenére nagyon megviseli őt.

– Gyakran beleesem abba a hibába, hogy túl­ságosan át­adom magam a karakternek, és még a tapsrendre is könnyes szemmel me­gyek ki. Ami­kor ezt legutóbb a meste­rem is meglátta, azt mond­ta: ha még egyszer előfordul, akkor kikapok – mo­solygott Dia a fenyegetésen, hiszen ő is tudja, hogy erről le kell szoknia.

– Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a darab után is benne maradjunk egy-egy szerepben. Ez rossz hatással is lehet a színészre, alkoholista lesz, mert nem tudja feldolgozni a rengeteg érzést és feszültséget. Sajnos már láttunk ilyet, úgyhogy meg kell tanulnom letenni a szerepemet, hogy mindig ké­szen álljak egy újabbra.         

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.