Megdöbbentő információ jutott a Bors birtokába: szombat délután, alig néhány órával a ValóVilág indulása előtt lecserélték az egyik szereplőt, Baranyi Krisztiánt. A RTLII-n szombaton indult műsor lakóját pénteken már a Fókuszban is bemutatták, a hatvani izomkolosszus azonban szombatra eltűnt a szereplők közül. A helyén VV Dávid bútorozott be.
– Van itt egy kis pánik – súgta meg szombat délután az VV-villa udvarán az egyik ott dolgozó a Borsnak. – Úgy volt, hogy beköltözik Krisztián, de állítólag nincs is itt. A Bors mindent elkövetett, hogy a férfi nyomára bukkanjon, de sem a közösségi oldalakon, sem ismerősein keresztül nem értük el. Jelenleg ugyanis barátai sem tudják felvenni vele a kapcsolatot. Ez pedig azt erősíti meg, amit az RTL Klub hivatalosan közölt lapunk megkeresésére: Baranyi Krisztián nem örökre hagyta maga mögött a műsort, később bemehet a villába.
„A szombat esti műsor előtt valóban úgy volt, hogy Krisztián lesz az első játékosok egyike. Végül Dávid kapta meg a lehetőséget, hogy a ValóVilág powered by Big Brother első nyolc lakójának tagja lehessen, és induljon a győzelemért, vagyis az egy éven át tartó, havi hárommillió forintos díjért. Természetesen, mint minden más műsorunknál, ennél is szerződünk az egyes játékosokkal a produkciók indulása előtt, de azok tartalma csak a két félre tartozik. Nem ez az első eset, hogy a kezdőcsapat összetételén a beköltözés előtt változtatunk a még szórakoztatóbb műsor érdekében. Hogy Krisztiánnal találkozhatnak-e még a nézők, és ha igen, mikor, kiderül a ValóVilág powered by Big Brother összefoglalóiból” – közölte a csatorna marketingkommunikációs osztálya.
Feltehetően néhány napon belül meglátjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.