Megörökölték Bíró Ica gyöngytangáját

Megörökölték Bíró Ica gyöngytangáját

tanga
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 13. 20:00
Kezdetben vala a Bambi. Az általános tévhit szerint ennek a narancsízű üdítőnek a megengedettnél sokkal magasabb volt a kátránytartalma, tehát bő húsz év után egészségre káros hatása miatt vonták ki a forgalomból.
Hu-Zo

Valójában azonban kiment a divatból: kiszorították a hatvanas-hetvenes évek fordulóján hozzánk is megérkező kólák. Mégis furcsa mód épp ekkor, a hetvenes években köszöntött be a magyar üdítők fénykora: számtalan márka versenyzett a hazai piacra beengedett néhány nyugati licenccel (Coca, Pepsi, Schweppes, Canada Dry).

A rendszerváltozással viszont eltűntek a polcokról a „magyar fajták”, mígnem a retró jegyében el nem kezdtek ismét feltűnni. Idén nyáron például a Gyöngy jelent meg ismét a polcokon.

– Amikor nagyapám magának sört vett, nekem egy narancsos Gyöngyöt, és én nagyon szerettem – mondta a Borsnak Salamon József Attila, az új gyártócég vezetője. – A védjegy egy amerikai tulajdonban álló hazai sörgyáré volt, és a szabály az, hogy a levédés tíz évre érvényes. Ha utána nem hosszabbítják meg, akkor két év múlva felszabadul. Ez az idő tavaly december 20-án jött el, és én 28-án bejegyeztettem. Az eredeti Gyöngy-receptúra már nem volt meg, ezért újragondolták, és kóstolópróbákon tesztelték az üdítőt.

– A narancsos már június 22-én forgalomba került, a citromos pedig nemsokára. Volt még mangó, tonik- és grépfrútízű is, de helyettük mi őszibarackosat és meggyeset tervezünk. Fele annyi a cukortartalmuk, mint a kólának, és négyszer annyi a gyümölcstartalma, mint a hasonló üdítőké. Reklámarcnak a retró jegyében megnyertük Bíró Icát, az új generáció képviseletében pedig Vass Dórát, a ritmikus sportgimnasztika többszörös bajnokát – nyilatkozta Salamon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.