Emlék Bujtor István 1979-ben forgatta az azóta legendássá vált A Pogány Madonna című filmet. Ötvös Csöpi mellett ebben a produkcióban is feltűnik egy gyerekszereplő, aki segít megoldani a bűnügyet. Pálok Gábor ötéves volt, amikor Bujtor István kiválasztotta Bence szerepére.
– A bátyámat látta valahol a gyártásvezető, és azt tanácsolta anyámnak, hogy vigye el a válogatásra. Én csak kísérő voltam, mert éppen nem tudott rám vigyázni senki. Bujtor István kiszúrt és megkért, hogy játsszak valamit. Így választottak ki végül engem – emlékszik az egykori gyerekszínész.
A forgatás a Balatonon volt, egy hónapig tartott. Gábor úgy emlékszik rá, mint egy jó játékra, amiben csúzlival kell lőni, vagy éppen egy autó csomagtartójában elbújni.
– Bujtor Istvánra csodálattal néztem, hiszen ő volt Piedone – mondja nevetve Gábor. – Gyerekként kezelt és nagyon türelmes volt velem. Például amikor az ölében vitt és nekem aludnom kellett volna, mindig elnevettem magam. Legalább hatszor újra kellett venni azt a jelenetet. Bánhidi László is élénken megmaradt bennem.
Érdekesség még, hogy Gábor a filmben nem a saját hangján szólal meg, hanem a saját bátyja szinkronizálja, akit korábban a szerepre szántak. Gábor 16 éves koráig játszott színházban, illetve több filmben szinkronszínészként is bizonyított. Azóta azonban elkanyarodott a színészettől.
– Gyerekként többször megkerestek ezekkel a feladatokkal, aztán kevés időm maradt az iskola mellett a színészetre. Valahogy nem is terveztem soha, hogy ez lesz a hivatásom – mondja Gábor.
Jelenleg egy építőipari céget vezet. Van egy 17 éves fia, aki büszke rá, hogy apja szerepelt Bujtor mellett. Ha levetítik a tévében A Pogány Madonnát, mindig közös családi program, hogy megnézik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.