Király Viktor elköltözött otthonról

Király Viktor elköltözött otthonról

Király Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 15. 09:30
Az énekes önálló albérletbe költözött. Most már magára főz, elbúcsúzhat a mama kosztjától és a gyerekszobától is.
Sz. B.

Amióta hazatért Los Angelesből, szülei otthonában húzta meg magát Király Viktor. A Voice versenye előtt szerelmével lakott közös albérletben, de a szakítás után külön bútoroztak, az énekesnek így nem maradt más, újra birtokba kellett vennie gyerekszobáját.

– Furcsa élmény volt ott lakni, de tudtam, hogy ez csak átmeneti. A régi szobámban ott lógnak az érmeim, amit úszóversenyeken nyertem, még mindig ott van a parfümöm, amit 17 éves koromban használtam – mondta nevetve Viktor, és kérdésünkre bevallotta, akadtak súrlódások a szülőkkel.

– Természetesen mindenben segíteni akarnak, ami olykor azzal jár, hogy beleszólnak a dolgaimba, ezt néha nehezen viseltem, hiszen már tíz éve nem élek a szüleimmel. Ráadásul házibulit sem lehetett tartani – nevetett.

Viktornak, ami a legjobban hiányozni fog, az anyukája főztje, de élvezi, hogy most már a maga ura.

– Szeretem az új lakást, kipróbáltam a festést is például. Egy elég absztrakt ké­pet készítettem, nekem tetszik, megkérdezek egy hozzáértőt, hogy tényleg jó-e, ha igen, akkor ki is akasztom. Egyébként nagyon élvezem az egyedüllétet, alkotni is könnyebb így. Be van rendezve egy kis helyiség, ahol zenélek. Most is épp ezt csinálom, a legtöbb zenész este szeret dolgozni, én nap közben – magyarázta Viktor, akit még sok-sok doboz vesz körül, a bútorok hiányától visszhangzik a lakás, de már most sokkal komfortosabban érzi magát. – Még csak félkész állapotban van, de ha egyszer a végére jutok, tartok egy jó kis lakásavatót – mosolygott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.