Megtartották az első tárgyalási napot Kállay-Saunders András verekedési ügyében: a vádirat szerint az énekesen kétrendbeli súlyos testi sértést és garázdaságot is számon kérnek.
Az énekes és társa 2013. május 19-én a Hajógyári-szigetről hazafelé tartott, amikor verekedésbe keveredett. Korábban azt állította, hogy csak barátja védelmére sietett, és senkit sem bántott. A vádirat alapján ennél jóval súlyosabb a helyzet, Saunders ugyanis nem csak hogy ököllel arcon vágott egy fiút, hanem több pofont is kiosztott, és a földön eszméletlenül fekvő sértett fejébe is legalább kétszer belerúgott.
Az énekes a rendőröknek azt mondta a nyomozás során, látta, hogy barátja rúgja fejbe a földön fekvő férfit. Tettestársa, K. O. A. azonban a bíróságon tagadta ezt, mondván, Saunders feltehetően rá akarja hárítani a felelősséget.
A vádiratból az is kiderült, hogy az alaposan helybenhagyott testvérpár egyik tagja számos fejsérülést, arccsonttörést is szenvedett, míg a másik agylebenysérüléssel került kórházba. Saunders szerdán ismét előadta: hazafelé tartottak párjával, Tolvai Renátával, amikor a Hajógyári-sziget hídján először egy vérző fejű férfit látott elszaladni, majd barátját, A.-t látta meg, akit megtámadtak. Ezt követően sietett a segítségére, egy embert ütött vállon, majd taxival elmenekültek a helyszínről.
A tettestárs némiképp más állásponton volt, de mindketten arra hivatkoztak, önvédelmi helyzetben voltak. Szembesítésük így csak részben volt sikeres.
Ezt követően kerültek elő azok a felvételek, amelyeket a Hajógyári-szigetre kihelyezett biztonsági kamerák készítettek. Összesen két kamera húsz darab, egyenként tízperces anyagáról van szó, amelyek alapján sikerülhet tisztázni: hol, hányan, kik ütötték vagy rúgták egymást.
Emellett beidéznek egy orvos szakértőt, aki a megtámadott testvérpár sérüléseiről foglalhat állást. Több mint féltucat tanú, köztük Tolvai Renáta is idézést kap. Róla egyébként Saunders a bíróságon elmondta, nem az élettársa, csak a barátnője.
A testvérpár ügyvédje bízik az igazság felderítésében. – Az eljárás korábbi szakában beszerzett sértetti vallomások alapján a vádlottak nem jogos védelmi helyzetben követték el a terhükre rótt cselekményeket – mondta dr. Demcsák Pál. – A vádlottak az eljárás során továbbra is jogos védelemre hivatkoznak, úgy a bírósági szakban az is vizsgálandó lesz, hogy megelőzte-e támadás a védekezésüket, illetőleg az őket ért támadás jogtalan volt-e, továbbá a terheltek nem lépték-e túl a védekezés szükséges mértékét.
Kállay-Saunders a tárgyalás után csak annyit mondott: nem követett el semmi rosszat, csak barátja védelmére sietett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.