Celeb

Nocsak! Közös bizniszbe fogott Sarka Kata és Rogán Cecília

Sz. B.

Létrehozva: 2016.06.13.

Rogán Cecília, a fideszes miniszter felesége az új cég ügyvezető igazgatója. A vállalkozás akár rádiószolgáltatást is végezhet.

De hogy kerül a Magyarország szépe zsűrijébe Rogán Antal felesége, Cili? Eddig csak magazinok karácsonyi számában láthattuk jól komponált családi fotókon, az utóbbi időben pedig különféle partikon tündökölt Sarka Kata oldalán. Most azonban sokkal felelősebb körben találkozhattunk a politikus feleségével.

Egy komoly cég komoly vezetőjeként mutatkozott be a Bors munkatársának Rogánné a szombat kora délután, a Bálnában tartott szépségkirálynő-válogatón.

– A Nakama & Partners ügy­vezető igazgatójaként vagyok a zsűriben. Ez a cég egy médiaügynökséget takar, amely a verseny után majd az itt sikeresen szereplő lányokat foglalkoztatja. Várom már a közös munkát, mert az eddig látottak alapján nagyon szép hölgyekkel dolgozunk majd együtt – nyilatkozta a casting napján Rogán Cecília lapunknak. Ennél többet azonban egyelőre nem kívánt elárulni jelenléte okáról, ezért kénytelenek voltunk a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetőjét, Sarka Katát faggatni a különleges zsűritagról.

– A következő egy évben az ő cégével dolgoznak majd a nyertes lányok. Különböző kampányokban, reklámokban vesznek részt. Az ő zsűrizése akkor lesz kompetensebb, amikor nemcsak a külső alapján ítélünk, hanem személyes beszélgetések is lesznek. Azon a ponton tudunk majd többet a lányokról, akikkel a jövőben akár hosszú távon is együttműködünk – magyarázta az üzletasszony, aki a Bors kérdésére azt is elárulta, hogy új vállalkozásról van szó.

Valóban így van, a cégjegy­zékben talált adatok szerint tavaly decemberben alapították a kft.-t, de ami ennél sokkal érdekesebb, hogy Sarka Kata a társtulajdonos. A jó barátnők a jelek szerint nagyban gondolkodnak, mivel a cég fő tevékenysége reklámügynöki tevékenység, de szerepel a leírásban film-, video- és műsorgyártás vagy éppen rádióműsor-szolgáltatás is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek