Menedzserre fosztotta meg az elhunyt Michut családjától

Menedzserre fosztotta meg az elhunyt Michut családjától

Mészáros Michu Mihály
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 15. 05:40
B. P.

6 évesen esett kómába és hunyt el a világ legnagyobb legkisebb embere, Mészáros Michu Mihály. A 83 centis cirkusz- és filmcsillag 13 évesen intett búcsút szülőfalujának, és Amerikában csinálta meg a szerencséjét. Szerepelt az Alf című sorozatban címszereplőt életre keltve, de játszott a Nicsak, ki beszél! című filmben is.

Együtt dolgozott az Aerosmith-szel és Michael Jacksonnal, utóbbival olyan komoly barátságot ápolt, hogy a popkirályt elkísérte a budapesti nászútjára is. Agyvérzéséből sikeresen felépült, legutolsó munkája a 2015-ben bemutatott Dead Cupid, amely számos filmfesztiválra eljutott.

Bár legutoljára 44 éve járt a Heves megyei szülőfalujában, Pélyen, a település nem feledi. Ari Norman polgármester a Borsnak így nyilatkozott: a következő összejövetelen a képviselő-testületnek felvetem annak a lehetőségét, hogy egy emléktáblát állítsunk, hiszen Michu sok mindent elért. Nem hiszem, hogy a végrendeletében kitért volna Pélyre, ám ha mégis, akkor abból az itt élő gyerekeket és a helyi kultúrát támogatnám.

Egy emléktáblát valóban megérdemelne, miközben az az igazság, hogy egyszerűen eltűnt, és kész. Ez pedig rosszul­esett – mondja nagybátyjáról a pélyi Szabó Kálmán.

– Még a szülei és testvére temetésére sem jött haza. Annyira megszakított velünk minden kapcsolatot, hogy azt hittük, már rég meghalt – mondta.

Sulibohócból polgármester

A 85 esztendős Mészáros Gézáné Ida néni iskolatársa volt Michunak. Szerették a fiúk, mert állandóan viccelődött. Volt, hogy télen ölbe kapták, és úgy vitték a suliba a jó/közepes osztályzatú tanulót. Ki hitte volna akkor, hogy a később sztárrá vált Michut a dél-kaliforniai Hawthorne tiszteletbeli polgármesterévé választják, a legrövidebb útját pedig Michu lane-nek nevezik el.

Egykori családi házában egy másik rokon, Szabó Pál lakik, akinek édesanyja Michu testvére – a 70-es években találkoztam vele utoljára, akkor egy vízipisztolyt hozott nekem ajándékba. Szeretett ugyan a középpontban lenni, mégis magának­való volt – összegezte a rokon. 

Más véleményem van Michu Szolnokon élő húga, Csabai Lászlóné Mészáros Erzsébet.

Nagyon sajnálom azt, ami a szeretett testvéremmel történt – kezdi könnyekkel küszködve.

– Emlékszem, amikor 1970-ben meglátogatott engem és az akkor született lányomat. Azt mondta, ne féljek, bármi is történjék, segít felnevelni a szemem fényét. Neki ugyanis, akárcsak a növésben megállt testvéreimnek, nem lehetett gyermeke. Többé mégsem találkozhattunk, mert a menedzsere közénk állt. Megakadályozta, hogy kapcsolatba kerüljünk. Úgy gondolom, hogy a nyereségvágy hajthatta. Sajnos Michu nem vetette meg az italt, és olyankor könnyen befolyásolhatóvá vált. Annyira szomorú ez az egész, még elbúcsúzni sem tudtam szeretett bátyámtól, Michutól – zárja szavait lánytestvére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.