Majdnem belehalt legújabb őrültségébe Pásztor Anna. A különcségeiről és extravagáns stílusáról ismert énekesnő ugyanis csak a védőangyalának köszönheti, hogy ép bőrrel megúszta, amint tőröket szurkálnak a fejébe. Az Anna and the Barbies énekesnője szeptemberben megjelenő Utópia című lemezéből adott egy kis kóstolót kedd este a sajtó munkatársainak, míg rajongói a Fővárosi Nagycirkusz falára rögzített kivetítőn nézhették végig a kis híján végzetes előzetest.
Már a helyszín sem volt mindennapi, Anna választása az évek óta üresen álló közvágóhíd kísérteties épületére esett, ahol a zenekarával és a cirkusz munkatársaival arra készült, hogy a fejére dobozt húznak, és abba tizenkét tőrt döfnek. Az akció helyszínére szamurájok kísérték a nézőket.
– Ezek a mutatványok nagyon biztonságosak, sokat gyakoroltunk is, mégis volt egy pillanat, amikor félrement a szúrás, és élesbe csapott át a dolog. Kívülről nem lehetett észrevenni semmit, és szerencsére nem történt baj. Nagyon jó csapatmunkát végeztünk, de kicsit azért féltem – vallotta be Anna hozzátéve: ezzel a mutatvánnyal elhagyta a komfortzónáját, mert egy korábbi akció során, amikor gipszbe öntötték a fejét, pánikrohamot kapott. Most csak a lélekjelenlétén múlt, hogy ezúttal nem így történt: – Legyőztem a démonaimat.
Anna profi módon végigcsinálta a műsort, majd levette a fejéről vad jelmezét, a Barbie-lábakból készült koszorút, és megszoptatta kislányát. Hirtelen túl nagy volt a kontraszt a vad és a civil Anna között.
– A magánéletben nagyon szolid, szégyenlős, cicás, bújós és nyugodt vagyok. Nincs feltűnési viszketegségem, az utcán is beleolvadok a környezetembe – tette hozzá a kétgyerekes anyuka, aki két és fél éves Benji fia és öthónapos Zoé lánya mellett is aktívan dolgozik.
– Fantasztikus hátterem van. A kedvesem, a szülei, sőt a barátnőim is szívesen segítenek. Nem nagy ördöngösség, ha úgy csináljuk, mint a cirkuszosok: a zenekari busz után a mi autónk is beáll. Most is a kedvesem anyukája vigyáz Zoéra egy szinttel alattunk.
Az énekesnő azt is elmondta: kisfia nem ijed meg bizarr színpadi maszkjaitól, inkább csak nevet rajta, és mindig kérdezgeti, legközelebb milyen jelmezt visel majd az anyukája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.