Édesapja boldogan ugrált, édesanyja az örömkönnyeit törölgette – szombat este kiderült, Szabó Bence a Kismenők nyertese. A tizenegy éves énekes-palánta produkciója nemcsak a közönséget, tévénézőket, hanem a zsűrit, sőt duettpartnerét, Feke Pált is meghatotta. Nem csoda, hogy Bence aznap este többször is boldogan törölgethette az örömkönnyeit. A sikert vasárnap reggelig ünnepelte a család, és Zagyvaszántó, Szabóék települése is.
– Erre nem számítottunk, legfeljebb titkon reménykedtünk – mondta a Borsnak Szabó István, a Kismenő édesapja. – Zagyvaszántón falunap volt, a tűzijátékot is megszakították, hogy kivetítőn nézhessék a műsort. A maradék rakétát akkor lőtték fel, amikor nyert, és hatalmas ünneplés kezdődött. Éjfélre értünk haza, de reggel ötig ünnepeltünk. Angliából hazajött Bence nővére, itthon várta, ő volt a meglepetése. Nagyon kellett Bencének ez a siker. Csupaszív gyerek, akinek az éneklés a mindene, és ebben évek óta támogatjuk, ami legfőképpen a feleségemtől, Zsófitól követel sok áldozatot. Ebéd után fel is keltjük Bencét, várják a nagyszülők, akik tegnap óta csak sírnak örömükben – újságolta a büszke apuka.
Bence vasárnap ebéd után, kettő körül ébredt. Munkatársunkkal folytatott telefonos beszélgetése erősítette meg abban, nem álmodik. – Hosszú éjszaka volt, kölyökpezsgőt nyitottunk, reggel ötig ünnepeltünk – mondta az ifjú énekes. – Hihetetlenül boldog vagyok! Örülök, hogy idáig eljutottam, ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani. Operaénekes szeretnék lenni, ez az álmom, de sokat kell még tanulnom – mondta Bence, aki egyelőre nem élvezheti a nyarat: a jövő héttől ugyanis iskolai elmaradásait kell pótolnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.