Celeb

Kis Grófo ügyében a rendőrség nyomoz - videó

O. Zs.

Létrehozva: 2016.06.16.

<p>Kis Grófo állítólag a testvérével egy elszámolási vita miatt megvert és megfenyegetett két abonyi férfit. A mulatós sztár szerint kitaláció az egész ügy. A rendőrség nyomoz.</p>

Forrás: Vadnai Szabolcs/RTL Klub

A No roxa, Bulibáró  vagy a Nézését meg a járását című slágerei elképesztő  népszerűséget hoztak Kis Grófónak. A múlt héten még egy Fonogram-díjat is bezsebelő mulatós­sztár sikereit azonban csúnyán beárnyékolja egy most kipattant botrány. Két férfi azt állítja ugyanis, hogy a bulibáró és testvére, miután leszorította az autójukat az abonyi temető szélére, verekedést kezdeményezett, majd Grófo tesója még fegyvert is előrántott, hogy nyomatékosítsa saját szavait. A zűrös ügy hátterében állítólag egy családi elszámolási vita áll.

– Egyik védencem testvére a Kis Grófo unokabátyával élt élettársi kapcsolatban. Miután ez a kapcsolat véget ért, az ügyfelem családja kérte volna vissza a különböző ingóságokat az élettársi vagyonközösségből, amik egyébként külön vagyonnak számítanak. Ezeket az ingóságokat azonban nem adták vissza, illetve emiatt a követelés miatt intézték a támadást az abonyi temető mel­lett. Kis Grófóék támadás köz­ben felszólították a védencei­met, hogy többet ne követeljék vissza a bútordarabokat. Szó szót követett, és tettlegességig fajult a vita. Az egyik ügyfelemet többször megütötték, a földön megrúgták, illetve pisztolyt fogtak rájuk – foglalta össze a történteket dr. Mocsai Gergely, a két abonyi férfi jogi képviselője. 

– Az esetet követően az ügyfele­im orvosi látleletet vetettek, és még aznap feljelentést tettek. Tu­domásom szerint a rendőrség ré­széről még nem történt meg a gyanúsítás. Megviselte őket a támadás, de ennél többet nem mond­hatok, nem vagyok felhatalmazva – nyilatkozta az ügyvéd.

Érthető módon Kis Grófót rendkívül kellemetlenül érinti ez az ügy. Amennyiben a nyomozás terhelő bizonyítékokkal zárul, az akár még börtönbe is juttathatja az énekest. A mulatós­sztárt telefonon értük el, és azt mondta, egyelőre nem beszélhet.

– Igen, van ügy – erősítette meg Grófo, majd rögtön ki is hátrált. – Az ügyvédem tanácsára csak akkor beszélek majd, ha lezárult ez az egész. Inkorrekt dolgok jelentek meg eddig.Visszaélnek az ismertségemmel. 

Folyamatban az eljárás

A rendőrség már megkezdte a nyomozást garázdaság ügyben. A Bors kérdésére a következőt válaszolták.

– Az eset kapcsán a Ceglédi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, amely alapján a nyomozóhatóság garázdaság miatt indított eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – annak jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni – nyilatkozta Beluzsárné Belicza Andrea  rendőrségi szóvivő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián