Celeb

Így tudták meg Stohl András lányai, hogy szüleik elválnak

kbv

Létrehozva: 2016.06.10.

Luca és Rebeka szerint az apjuk nyolcvanévesen is egy nagy gyerek marad, egyébiránt nem volt könnyű feldolgozniuk a színész zűrös korszakát.

Forrás: Cser Dániel

Tehetséges, szorgalmas, humoros, bohém – így jellemezte Stohl Andrást két nagylánya, Luca és Rebeka a Best magazinnak. A lányok természetesen rajonganak apjukért, így csak szépet és jót meséltek a közel ötvenéves „nagy gyerekről”, aki szerintük nyolcvanévesen is ugyanilyen lesz. – Ebből adódik minden hibás döntése, de ettől olyan nagyszerű színész is – mondta Luca, aki kijelentette, nehéz volt feldolgozniuk, amikor apjuk zűrösebb korszakában valótlanságok jelentek meg róla, de bármit is tett, úgy szeretik, ahogy van.

Ez egyébként valószínűleg nagyban köszönhető annak is, hogy bár Stohl a lányok anyukájától már jó rég elvált, a gyerekeket sohasem hagyta magára, rengeteget foglalkozott velük annak ellenére is, hogy már nem velük élt. A két lány életében ennek ellenére ez volt a legnagyobb válság, arról pedig, hogy szüleik külön utakon folytatják az életüket, ők pedig az anyukájukkal maradnak, tulajdonképpen csak egy véletlen folytán szereztek tudomást. Luca tíz, Rebeka hatéves volt ekkor.

– Soha egy hangos szó nem volt otthon, onnan tudtuk meg, hogy apáék elválnak, hogy az asztalunk tele volt újsághirdetésekkel. Lakást kerestek, amire mi rá is kérdeztünk: költözünk? Erre anya azt mondta, igen, mi hárman lányok. Akkor leültünk és megbeszéltük a dolgot, és mindenkinek csak kívánni tudok olyan válást, ahogyan a mi családunkban történt. Tényleg alig éreztük meg – mondta Luca, aki tesójával együtt a jó viszony miatt azt sem vette zokon, hogy egy időben apja mellett más és más nőket láttak, végül pedig megérkezett Ancsika és a kistesók.

Furcsa, de a lányok azt lényegesen nehezebben élték meg, hogy az anyukájuknak is lett új szerelme. Furcsa volt, hogy édesanyjukat nem az apjuk öleli, csókolja. Mára rendeződött, sőt kifejezetten jó a kapcsolat a nevelőapukával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001613
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189131_auto_resized.png
metropol.hu

Kitálalt a korábbi űrhajós: sokkoló dolgokat mondott az idegenekről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001613
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték