Diana büszke lenne Harry hercegre

Diana hercegné
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 29. 11:00
Harry hercegre minden bizonnyal büszke lenne az édesanyja, hiszen az ifjú méltóság ugyanolyan elkötelezetten harcol jó ügyek érdekében, mint Diana tette egész életében.
Bors

A királyi sarj 2004-ben egy árvaházat látogatott meg a dél-afrikai Lesothóban, itt találkozott az akkor négyéves Mutsu Potsane-nel, akivel azonnal összebarátkoztak.

Két évvel később Harry visszatért a kontinensre, és a kis ország hercegével létrehozta a Sentebale nevű alapítványt, amely a helyi AIDS-árvák, hátrányos helyzetű fiatalok megsegítését tűzte ki célul. A herceg ekkor is találkozott kis barátjával, akinek szülei időközben meghaltak a szörnyű betegségben.

Az azóta eltelt évtized során is tartották a kapcsolatot, és most Mutsun volt a sor, hogy meglátogassa előkelő barátját: a már tizenhat éves fiú tizenegy társával látogatott el a szigetországba, hogy a Sentebale jótékonysági estélyén fellépjenek a Basotho Ifjúsági Kórussal.

Harry a szívmelengető találkozáskor meleg öleléssel üdvözölte a fiút, aztán a brit méltóságot kézről kézre adták, a herceg pedig nagy örömmel mókázott a gyerekekkel. A Kensington-palota kertjében megrendezett pénzgyűjtő estélyen a Cold­play is fellépett, a befolyt bevételt a felnőtt HIV-fertőzöttek megsegítésére ajánlották fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.