Damu Roland: Én adom be a válópert! - interjú

Damu Roland: Én adom be a válópert! - interjú

Damu Roland
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 25. 05:30
<p>Nem iszik alkoholt, almalé mellett beszélt a börtönviselt színész arról, mik a tervei a feleségével és a lányával. Az életével.</p>
Fái

Eddig védte Edinát, most azt mondja, szeretne kitálalni.

Sokáig azt gondoltam, védenem kell, kitartani mellette, de már nem tudok felelősséget vállalni érte. Pocskondiáz a médiában, ami tűrhetetlen. Betelt a pohár. Megtértem, Jézus Krisztus szellemiségében élek. Sokat imádkozom. Élni szeretnék, és egészségben felnevelni a kislányom. Az anyósommal és a sógornőmmel, aki a gondviselője lett, mindent megteszünk, hogy szépen fejlődjön.

Mivel sértette meg?

Azt panaszolta: csak másfél-két órát töltök a kislányommal. Valóban, de azt egy héten négyszer. Így állapodtunk meg a sógornőmmel. Dolgoznom kell, reggel megyek szinkronba, hogy öt körül már Mayánál lehessek. Játszunk, fürdetem, és hét körül eljövök. Nekik is van életük. Amennyire tudom, kiveszem a részem a kislányom gondozásából.

A feleségem azzal vádol, jobb színben szeretnék feltűnni, ezért posztolok fotókat Mayáról a Facebookon. Van, aki az autóját, kutyáját, macskáját, unokáját teszi fel, azt, ami számára fontos. Én a kislányomat. Maya koraszülöttként jött a világra, mert Edina végigitta, -dohányozta a terhességét. Az inkubátor mellett imádkoztam Istenhez, hogy ne vegye el tőlem Mayát. Sokan imádkoztak velem, a fotókat nekik teszem fel. Edina egyszer dicsér, hogy jó apa vagyok, jó a kapcsolatunk, másszor pocskon­diáz. Miből fakad az ámokfutása?

A szenvedélybetegségéből?

Elismerte, hogy alkoholista, sokszor állt kezelés alatt, de nem sikerült meggyógyítani. Hosszú évek óta kínlódik ezzel a problémával. Edina értékes ember, de az alkohol uralja az életét.

Nem szoktak beszélgetni?

Nem szoktunk találkozni, azt hittem, kerül. Több mint két hete nem látogatja a kislányát. Napokig azt mondta nekem és a családjának, hogy ge­rinc­sérve van, ami kifakadt. Éjszaka hívogatott, hogy többször volt nála orvos. Nincs pénze, nincs mit ennie. Vittem neki ételt és pénzt. Az anyósom a nyugdíjából vett neki bérletet, támogatja anyagilag.

Edina négy nappal ezelőtt azt mondta, jön érte a mentő, viszik Miskolcra, a Móricz kórház speciális osztályára, ahol a gerincét kezelni tudják. Nem aludtunk az aggodalomtól. Egy idő után furcsálltuk a történteket és az anyósom felhívta a kórházat. Kiderült, nincs Móricz kórház. Igazából semmi baja, többen látták Érden sétálgatni. Az elmúlt hetekben folyamatosan hívogatott éjjel-nappal. Már nem veszem fel. Az anyósom és a sógornőm is tehetetlen, nekik is hazudik. De a legnagyobb gond, hogy a lányával nem foglalkozik.

Edina azt mondja: nem akarja Mayát magához venni, fél magától.

Nincs félnivalója. A gyámügyi meghallgatáson felajánlották, hogy beköltözhetnek Érden egy baba–mama intézménybe, ahol huszonnégy órában együtt lehet Mayával. Ezt elutasította. A legkönnyebb azt mondani, hogy bántottam. Betelt a pohár. Nem lehet becsületsértő hazugságokat állítani rólam. Nem vagyok pipogya balek.

Edina beadta a válókeresetet?

Úgy tudom, hogy nem, csak show-műsort csináltak abból, hogy odahívtak egy ügyvédet. Mivel semmiféleképpen nem szeretnék a feleségemmel együtt élni, én biztosan beadom a válási papírokat. Zárjuk le, ne legyen több balhé! Szeretnék majd Mayával együtt élni, ezt Isten kezébe tettem le. A régi Damu Roland meghalt. Életemben sok hibát elkövettem, de az számít, hová megy az ember, nem az, hogy honnan jön.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.