Celeb

Támadják a Petőfit a rádióhallgatók

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.05.31.

„Fejünket a párnába ütős, a rádiót kikapcsolós jobb reggelt mindenkinek!” – osztotta meg a véleményét a megújult a Petőfi rádió Talpra magyar! című műsora kapcsán egy hallgató, Andrea, aki több mint ezer like-ot zsebelt be mindezzel. A hallgatók haragja és csalódottsága lavinaként zúdult a csatorna közösségi oldalára, tegnap reggelre ugyanis eltűnt az éterből a Buda Márton–Hau­schel Tamás–Banita trió. Helyüket Harsányi Levente, Peller Mariann és Szakál Miki vette át. Akadnak szép számmal, akik bojkottot hirdettek, az új műsor arcai azonban azt mondják, sajnálják a kialakult közhangulatot, ugyanakkor megértik az okát.

– Senki nem szeretett volna mást kifúrni, ráadásul Buda Marcival nagyon jóban is vagyunk
– kezdte Harsányi.

– Voltam ha­sonló helyzetben, mentem már be úgy rádióba, hogy nem működött a jelszavam és így tudtam meg. A végeredménye vagyunk valaminek, és őszintén sajnálom, hogy ilyen a közhangulat. Az első heteket ál­talában ez jellemzi egy ilyen helyzetben, így az üzenetek többsége sem nekünk szól. Ezért is gondoltam, úgy korrekt, ha beolvasunk belôlük néhányat. Érdeklődtek, mi lesz Marcival? Lesz-e, és ha igen, mikor? De ezekről mi már nem tudunk mit mondani – magyarázta.

Az RTL Klub és Cool TV egykori műsorvezetője, Szakál Miklós is bizakodó.

– Amikor változás van, mindig ez történik. Marci évekig dolgozott, amikor Debrecenben él­tünk, én is mindig őt hallgattam, szerettem – magyarázta Miki.

A Petőfi környékéről már a múlt héten felröppentek a pletykák, nagy elbocsátások, átalakítások várhatók. Úgy tudjuk, volt, akit nem osztottak be munkára hétfőre, így az internetről értesültek róla, hogy leváltották őket. A Bors természetesen kíváncsi volt, hogy a Talpra magyar! eddigi műsorvezetőjét, Buda Marcit hogyan érinti, hogy már nem ő ébreszti a Petőfi hallgatóit reggelente, de szűkszavúan csak annyit mondott: a Facebook-oldalán megosztotta a gondolatait.

„Tizennégy év rádiózás után komoly döntés előtt álltam. A döntés most megszületett. Fél év pihenő és családra koncentrálás vár rám. Köszönöm a Magyar Rádiónak az elmúlt nyolc évet  (…) Sok sikert Mariannak és Levinek!” – Ebben a közleményemben minden benne van, többet nem tudok mondani – zárta rövidre gondolatait Buda Marci.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995310
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya" – Vajna Tímea fájdalmas vallomása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték