Szívszorító: Peter Srámek dalából gyűjt erőt a beteg Kiara

Szívszorító: Peter Srámek dalából gyűjt erőt a beteg Kiara

Siófok
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 17. 09:00
Fái

A Nagy Duett sztárjának fogalma sem volt arról, hogy a Balaton partján él egy kislány, Kiara, aki évek óta gyilkos kórral küzd. Egészen addig, amíg felkérték, énekeljen neki. Peter Srámek zenekarával a Peter Srámek Banddel közösen azonnal igent mondott.

– Felmentem a színpadra, és láttam, hogy az első sorban ül, kis kendővel a fején. Énekeltem, és végig gombóc volt a torkomban – mesélte Peter.

Kiara és ikertestvére, Virág, idén lesznek hatévesek, öccsük, Noel négy és fél esztendős. Az ő életük más, mint a barátaiké azóta, hogy 28 hónapos korában észrevették: baj van Kiara mozgásával. Akkor az orvosok még úgy vélték, mozgásterápiával helyrehozható, de az óvodában újból kezdődtek a gondok. Volt, hogy két lépés után, máskor állóhelyzetben is összeesett. Kaposvári, pécsi, siófoki és budapesti kórházak között ingáztak, végül a Szent László kórházban derült ki, hogy 11 centis tumor van a hasüregében, a gerincoszloptól egy centire. Rákos sejtek voltak a nyirokcsomókban, rengeteg áttét, többek közt egy hatcentis a nyakában. Rosszindulatú, úgyhogy azonnal megkezdték a kemoterápiát, részleges tumoreltávolítása volt, aztán jött az őssejt-transzplantáció, amit júliusban megismételnek.

– Hetente ostromoljuk a bécsi klinikát, ahol speciális kezelést kaphatna Kiara, de nem akarnak fogadni – meséli a kislány anyukája, Krisztina.

De nem adjuk fel! Nagyon sokba kerül az a rengeteg maszk, táplálékkiegészítő, fertőtlenítő és a speciális krém, amely megvédi attól, hogy kirepedjen a bőre. A gyógyszereknek is csillagászati ára van. Szerencsére sokan segítenek, Siófokon nagyon szeretnek minket. A kórházból érkeztünk a koncertre, Kiaráról lekerült a maszk. Csak az volt a baj, hogy nem akart en­ni. De ahogy elkezdődött a koncert, egyből szólt: adjatok enni! 

– Igen! Igen! Minden nagyon tetszett, köszönöm szépen! – szólt közbe Kiara.

Peter a szívének legkedvesebb dalt is előadta Jimmytől.

„Még nem veszíthetek, még nem, élni akarok” – ennél a sornál már könnyeztem, és láttam, hogy mindenki sír – meséli az énekes.

– Az a legborzalmasabb dolog a világon, ha egy gyerek beteg. Néztem az arcát, és mindent oda akartam neki adni, ami a szívemben van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.