Felszólítom Bangó Margitot, hogy tartsa tiszteletben a zenei és szövegírói munkásságomat
– írta Bangó Marika a Facebook-oldalára. Mindezt azután tette, hogy az édesanyja, Bangó Margit a TV2 Édes Élet című műsorában azt mondta, ő szerezte az említett dalt.
A két nő közötti háborúskodás eddig nem látott hevességűvé vált. Előzmények persze voltak már: Bangó Margit és Marika között akkor romlott meg a viszony, amikor az akkor húszéves lány beleszeretett az anyja férjébe, vagyis a saját nevelőapjába, akivel el is költöztek otthonról. A család kitagadta a szerelmeseket.
Voltak a családnak nyugodtabb évei, amikor úgy nézett ki, hogy a felek talán képesek lesznek túllépni ezen a nem mindennapi eseményen, de mindig jön valami, ami újra elmélyíti az ellentéteket. Nemrégiben Bangó Margit még azt üzente, nyitva az ajtaja, bárki besétálhat rajta… nos, ha a lányának üzent így, akár be is zárhatja azt a bizonyos jelképes ajtót...
– Az anyám provokált ki egy beszélgetést a tévében, hogy elmondhassa: ő írta ennek a dalnak a szövegét és a dallamát – tér a jelenre Bangó Marika.
– Egy szerzeményt bárki elénekelhet, de az erkölcsi és anyagi dicsőség mindig azé, aki megírta, ebben az esetben az enyém. Éppen ezért azt üzenem az anyámnak, hogy a TV2 képernyőjén kérjen tőlem nyilvánosan bocsánatot! Pont annyi embernek kell hallania ezt, mint amennyit félrevezetett.
Bangó Margit unokája – Marika lánya –, Tina nem hagyta szó nélkül a dolgot, ő a nagymamája, Bangó Margit védelmére kel saját édesanyja, Marika ellenében.
„Az Isten van, akinek tehetséget adott, alázatosságot, tudást, szeretetet, de sajnos vannak olyanok, akiknek gonoszság, tehetségtelenség, rosszindulat és identitászavar jutott! A tévéműsorban elhangzott Elmegyek én a faluba című dal Horváth Elemérné, színpadi nevén Bangó Marika szerzeménye, amit jogilag is levédett. A mamának több lemezén is megjelent ez a dal, amit ő sikerre is vitt, és ezáltal nem kevés jogdíjat tett a kedves Bangó Mária és férje (apám) zsebébe! A műsorban nem ennek a dalnak kellett volna elhangoznia, hanem a mama egyik szerzeményének! – írta a Facebook-oldalára Tina.
A Bors többször is kereste Bangó Margitot, mit szól a lánya ultimátumához, kér-e tőle bocsánatot? A Kossuth-díjas művész azonban nem kívánt válaszolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.