Németh Kristóf: újra igazgató leszek!

Németh Kristóf: újra igazgató leszek!

Németh Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 21. 12:00
kbv

A Játékszín lemondott direktora a jövőben is vezető beosztásban képzeli el magát. A színész-igazgató az után mondott le posztjáról, hogy nézetkülönbségek alakultak ki a magánszínház tulajdonosi körében, és társigazgatót akartak kirendelni mellé. Németh azonban nem csügged, színészként továbbra is marad a Játékszínben.

– Van ennek jó hozadéka is, többet tudok majd Lócival és a szerelmemmel lenni. – fogalmaz és elárulja, hogy nagy tervei vannak.

Színházvezetőként képzelem el magam. Egy-másfél hónapon belül egészen konkrétan ki kell találnom azt az utat, amerre menni szeretnék, már csak azért is, mert csapatban gondolkodom. Többen jelezték, hogy ha megyek, jönnének velem. A színészt persze megviselték a történtek, de hát átélt már hasonlót.

– Amikor hat év után Gödöllőt elhagytam, vagy, amikor 13 év után a Barátok Köztben megszűnt a szerepem, vagy amikor a Kamaraszínház egyik napról a másikra megszűnt, az is ilyen volt. De az is, amikor elváltam, és Lócival ketten maradtunk. Az, hogy most a Játékszín igazgatói posztjáról leköszönök, nem egy eget rengető történet, de ezzel együtt engem is megérint minden értelemben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.