Megijedt az ikreitől Baby Gabi

Megijedt az ikreitől Baby Gabi

megijedt
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 12. 09:00
A. T.

Valóságos sokkot kapott Baby Gabi, amikor megtudta, ikreket hord a szíve alatt. Az énekesnő férjének családjában volt már ikeráldás, mégsem számítottak arra, hogy egyszerre két gyerekük születik, ráadásul mindkettő kisfiú.

– Kettő egyszerre? Nagyon megrémültem, amikor az orvos azt mondta, hogy ikreink lesznek, utána meg azon izgultam, nehogy az egyik felszívódjon, ami gyakori az ikerterhességeknél. Szerettem volna, ha a férjem is ott van, amikor megtudjuk a babák nemét, így megkértem az orvost, hiába látja, ne árulja el a titkot. Igazából mindegy volt a nemük, már választottunk neveket. A fiúkat Botondnak és Bencének hívjuk majd, és a terveink szerint az apukájuk is ott lesz a szülésnél, de ez majd csak az utolsó pillanatban dől el, hiszen az ikreknél nagyobb a koraszülés és a császármetszés esélye – mondta a Borsnak a boldogságtól sugárzó Gabi. – Épp ezért hiába vagyok októberre kiírva, már június végére felkészülünk a fogadásukra. Nem vagyunk babonásak, már vásárolgattunk nekik. Szerencsére nagyon jól vannak, egészségesek. A napokban voltunk vizsgálaton, egyikük 280, a másik 265 gramm.

A 37 éves énekesnőnek azt is elmondta az orvosa, hogy várandóssága harmincadik hetétől szigorúan feküdnie kell, ugyanakkor már most is ajánlatos sokat pihennie. Egy időre együttesétől, a Hungaria Tribute-tól is elbúcsúzott. Gabi élvezi a kismamaság minden pillanatát, kezdeti rosszullétei ugyanis már elmúltak.

– Nagyon jól vagyok, köszönöm szépen. A 19. hétben járok, de már most nagy a hasam. Sokan azt hiszik, már szülés előtt állok. Tudom, hogy a végére elég komolyra nő a pocakom, könnyebb lesz majd átugrani, mint megkerülni, mégsem érdekel. Boldog vagyok a tudattól, hogy a babák szépen cseperednek odabent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.