Ízekre szedik a nézők VV Anettet

Ízekre szedik a nézők VV Anettet

kritika
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 05. 09:00
<p>Jósnőnek nézik és előadásmódját cikizik VV Anettnek, aki az Ezo TV-n bontogatja szárnyait: horoszkóppal látja el a nézőket.</p>
Bors

Még csak most állt munkába, máris ízekre szedik az internetezők az egykori villalakót, VV Anettet, aki pedig örömmel vezet műsort az Ezo TV-n, és lelkesedése le is jön a képernyőről: erőteljesen mutogat, és szinte már énekel. Vannak, akik azért kritizálják, mert szerintük jósnak állt.

– Leszögezem, nem lettem jósnő, nem én találom ki a horoszkópokat, én csak felolvasom a nézőknek súgógépről! – kezdte a Borsnak Anett, aki hideget-meleget kap az Ezo TV-s szereplése miatt.

– Nem tartom jogosnak az internetezők bántását. Látom én is a hibámat. Nem ez a szakmám, nem ezt tanultam, ez csak egy munka, amibe belecsöppentem, most tanulom. Az első adásban nem mozgattam a kezem, borzalmas volt. Aztán utána meg túlzottan mozgattam, akkor meg az volt a baj. Látom, hogy nem tökéletesen csinálom a felolvasást, de annyira nem rossz, mint amennyire savaznak! – magyarázta Anett, akit felháborít, hogy csak a hibákat keresik a munkájában, és nem azt nézik, hogy legalább dolgozik.

– Csak az hibázik, aki dolgozik! Nem a kritika bánt, hanem inkább az, hogy miért nem esik le az embereknek, hogy végre egy ValóVilág-szereplő, aki dolgozik, akinek három munkahelye van, és nem abból él, hogy a fenekét rázza. Borzalmasak az emberek! Remélem, hamarosan megtanulom ezt a szakmát is, és nem találnak majd rajtam fogást! – mondta el a Borsnak a lány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.