„Reméljük, a micsodád is legalább ekkora”

Bhután
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 16. 12:00
Vilmos herceg és Katalin hercegné indiai körútja minden napra tartogat izgalmat: legutóbb Bhutánba látogattak, ahol kipróbálták a himalájai királyság nemzeti sportjának számító íjászkodást is.
A. Zs.

A helyiekből verbuválódott közönség „buzdító” kántálásának jelentésére azonban csak most derült fény: valójában csúfolódtak a brit trónörökössel és feleségével. Valószínűleg elkerekedett a királyi sarj szeme, amikor megtudta, milyen válogatott gonoszságokat vágtak a fejéhez a barátságos bhutániak a verseny közben. A csúnya szavak mögött azonban nem rosszindulat állt, csupán a helyi népszokás szerint jártak el.

– Kopasz vagy, nagy az orrod, reméljük, a micsodád is legalább ekkora – ilyen és ehhez hasonló otrombaságokat kántáltak a nő ellendrukkerek.

A vendégek azonban nem sértődtek meg. Először is azért, mert egy szót sem értettek a csúfondáros beszólásokból, másrészt, amikor utólag megismerték a jelentésüket, azt is megtudták, hogy az obszcén dalolászás a játék szerves része. A célja pedig nem más, mint hogy elterelje a vetélytárs figyelmét. A hercegné egyébként sem bizonyult tehetségesnek a sportágban, a nyila meg sem közelítette a célt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.