– Az uralkodás nem az első pont a prioritási listámon – közölte a herceg, de aztán hozzátette, ha úgy alakul, hogy helyt kell állnia, egy pillanatig sem fog habozni. Egyelőre azonban úgy érzi, nagyanyja, nagyapja és édesapja kézben tartják a birodalom ügyeit. A kritikákat ugyan meghallgatja, de fenntartásokkal kezeli.
– Igenis komolyan veszem a feladataimat, de az ország szolgálata mellett fontos a családom és a légi mentőknél végzett munkám is – magyarázkodott Vilmos. Állítása szerint az anyakirálynő és apja is támogatja a döntését, hogy jelenleg inkább a családjára koncentrál, mint a hercegi kötelességeire. A gyerekeket igyekeznek a lehető leghétköznapibb körülmények között nevelni. A kétéves György például nem is tudja még, hogy uralkodóház tagja.
– Majd a megfelelő időben megbeszéljük ezt vele. Most még igyekszünk átlagos életet élni. Ugyanúgy szeretem a gyerekeimet, mint bármely apa – magyarázta Vilmos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.