Múzeumnak is beillik Mujzer János, vagy ahogy barátai hívják, Mujzi tószegi otthona. A falak roskadoznak az elmúlt évtizedek hírességeinek fotóitól és dedikált relikviáitól. Különös szenvedélye egy egyszerű fogadással kezdődött.
– Betelefonáltam egy rádióműsorba, amelyben Zorán volt a sztárvendég. Nagyon barátságos volt, és még a műsorban megbeszéltük, hogy találkozunk. Persze a barátaimtól megkaptam, hogy úgysem szakít egy egyszerű nyugdíjasra időt. Szerencsére nem nekik lett igazuk, és az ismeretség azóta is megmaradt – idézi fel Mujzi.
Ez még 1991-ben történt, azóta jócskán gyarapodott az aláírások, találkozások és élmények száma. Mára több mint kétezernél tart. Nagyon büszke például arra, hogy halála előtt Zámbó Jimmy még fogadta az öltözőjében.
– Nagyon kedves és közvetlen ember volt. Jó érzés, hogy megismerhettem. Medveczky Ilonával viszont a mai napig jó barátságban vagyunk. Minden húsvétkor elmegyek hozzá, hogy meglocsoljam. Még őrzöm az első tojást, amit tőle kaptam – mutatja. – Sokat beszélünk telefonon, ahogy Kovács Katival és az olimpiai bajnok Csák Ibolya lányával is.
Papp Laci pedig annyira a szívébe zárta rajongóját, hogy neki ajándékozta azt a kesztyűt, amiben az 1948-as és 1952-es olimpián bokszolt.
– Többször meg is látogatott a családjával – teszi hozzá Mujzi, akit a világsztárok sem kerülhettek el. Belmondóval például több levelet is váltott, de küldött neki képet Woody Allen és Károly herceg is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.