Ezért nem parázik Hevesi Tamás az ágyban

Ezért nem parázik Hevesi Tamás az ágyban

szexuálpszichológus
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 29. 15:00
A zenészt nem frusztrálja, hogy felesége szexuálpszichológusként képes minden mozdulatát szakértő szemmel kielemezni.
kbv

Néha még egy férfi életében is előfordulhat, hogy szexuálpszichológus segítségére szorul, na, de egy egész élettet leélni egy szakértő mellett, aki feleségként és szakemberként folyamatosan figyelemmel tudja kísérni a ház urának ágybéli teljesítményét, nem lehet könnyű. Hevesi Tamást azonban nem frusztrálja, hogy felesége, Hevesi Kriszta az ország legismertebb szaktekintélye ebben a témában. A zenész szerint azonban, ahogy szerencsére egy agysebész sem műt otthon, Kriszta sem folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy Tamást elemezze.

„Mindenkit megnyugtatok, nincs Freud-kötet az éjjeliszekrényen és nem Atkinson patkánykísérleteinek tanulmányozása után fekszünk be az ágyba” – mondta Hevesi a Best magazinnak, aki azt is elmondta, van, hogy éppen ő használta ki, hogy a felesége jól ért az emberi lélekhez. Tamás fociedzőként, stresszes helyzetben, vagy A Nagy Duettre való felkészülés alatt is többször kikérte az asszony szakértői véleményét.

A zenész éppen ezért fel is néz a pszichológusra, tiszteli és a mai napig szerelemmel szereti. „Mindketten szenvedélyes utazók vagyunk, így folyamatosan gyűjtjük a közös élményeket, ami sokat segít abban, hogy a kapcsolatunk ne fáradjon el” – folytatta Hevesi, aki szerint mindennek az alapja a figyelem és a humor.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.