Erotikus fotókkal hozzák egymást lázba Kucseráék

Kucsera Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 21. 05:00
Kiteregette a „szexszennyest” Tápai Szabina. Kucsera Gábor szexi asszonya a Showtime-ban beszélt arról is, hogy egy időben vadul nyomozott a kajakos után. Azóta inkább egymásnak küldözgetnek képeket.
GYLF

Már a megismerkedésük sem volt hétköznapi: Tápai Szabina kilépett egy ajtón, majd lefejelte Kucsera Gábor meztelen felsőtestét. A Showtime Hajdú Péterrel felvételén beszélt erről a gyönyörű kézilabdázó, aki azt sem titkolta, a kajakosnak alaposan meg kellett dolgoznia a bizalmáért.

– A kapcsolatunkat két részre lehet bontani: volt a bulis és a megnyugodott rész. A közte lévő három évben szinte nem is be­széltünk – mondta Szabina. – A bulis időszakról nem érdemes be­szélni. Akkor mondtam Gábornak, hogy nem szeretnék része lenni a kalamajkáknak, és mindenféle dolgai­nak. Aztán három évvel később szülői segítséggel találtunk újra egymásra. Már a második randin fogadkozott, hogy megváltozott, szeretne elvenni, szeretne gyereket, komolyan gondolja. És tényleg így lett – mosolygott.

Igaz, az eddig vezető út nem volt egyszerű, elég csak arra gondolni, mi mindenen kellett keresztülmennie a kajakosnak, hogy visszanyerje szerelme bizalmát.

– Kucsi telefonja tele volt intim képekkel, kérés nélkül küldözgették neki a csajok. Egy időben nagyon sokat nyomoztam utána, kutattam a telefonjában. Aztán már úgy éreztem, ez kezd beteges lenni, és igazából semmi ér­telme. Úgyhogy felhagytam vele. Gábor ráadásul legtöbbször ma­gától mutatta meg ezeket a ké­peket, együtt nézegettük azokat, mint ahogy ma is sokszor előbb nézek megy egy nőt az utcán, és mutatom meg neki – magyarázta kapcsolatuk működésének alapjait a csinos anyuka.

– Az sem titok, hogy én egyszer csináltattam magamról egy pikáns sorozatot egy barátnőmmel. Tejben, rózsaszirmok között feküdtem. Gábort leptem meg ezzel.

A TV2 műsorában a viszonzásról nem esett szó, Szabina a Borsnak azonban nem titkolta, nem adósa férje.

– Azt gondolom, a lányokra ez jellemző, inkább ők küldözgetnek ilyen képeket a férfiaknak. Igen, én is szoktam küldeni Kucserának, hogy ébren tartsam a tüzet. Ő? Ő azért ritkábban lep meg ilyenekkel engem – mondta.

Kucsera Gábor a Borsnak megerősítette, ő is elküldi néha fedetlen bájait a fe­leségének.

– Muszáj forró hőfokon tartani egy kapcsolatot, főleg házasságban, úgy gondolom, ez azért segít. Egy futó kapcsolat más, ott az embert több inger éri – magyarázta a férj.

Kézenfekvő a kérdés: van-e közös intim képük, videó­juk? Szabina kitérő választ adott:

– Na, valami maradjon a mi titkunk! – mosolygott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.