Egy színpadon Varga, Vikidál és Deák Bill

Vikidál Gyula
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 14. 11:00
Régóta vártunk erre: ismét együtt lép fel a három rocklegenda.
Bors

Tavaly az István a király című darabban láthattuk Deák Bill Gyula briliáns alakítását, idén pedig egy újabb történelmi vonatkozású alkotásban mutatja meg karakteres hangját. Idén nyáron a főváros egyik ikonikus helyszíne, a Hősök tere egy különleges színpaddá alakul át, ahol Koltay Gábor másodszorra rendezi meg Itt élned, halnod kell című, zenés történelmi darabját, amely a Honfoglalástól kezdve dolgozza fel az eseményeket, kiemelten 1956 történéseit. A színmű különlegessége, hogy a rendező Deák Bill mellett Vikidál Gyulát és Varga Miklóst is felkérte, akik utoljára tíz évvel ezelőtt álltak együtt színpadon.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Gábor ismét felkért, hogy dolgozzunk együtt, de bevallom őszintén, még fogalmam sincs, milyen karaktert alakítok majd, hiszen ez egy teljesen más történet lesz, mint az 1983-ban játszott mű. Varga Miklóssal tavaly játszottunk egy színpadon, de hogy Vikidál Gyuszi is csatlakozik hozzánk, annak nagyon örülök – nyilatkozta Deák Bill.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.