Amikor a hóhért akasztják: Istenes Bence becsődölt a konyhában

Amikor a hóhért akasztják: Istenes Bence becsődölt a konyhában

konyha
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 27. 15:30
Akasztották a hóhért, Istenes Bence és Vajda Pierre együtt főzött a konyhában. Hát, a végeredmény sem lett sokkal jobb, mint amit civil a versenyzők szoktak tálalni.
Bors

Különkiadással jelentkezett a Hagyjál főzni! csapata, amiben Istenes volt a tapasztalatlan szakács, Vajda Pierre pedig mestere és instruktora. Bár valami egészen jó is kisülhetett volna az ételkritikus irányítása alatt Bence sütőjében, a végeredmény azonban épp olyan megmosolyogtató lett, mintha élesben, maguk a versenyzők tették volna le az ítész elé. Bence szerint minden a szoszién bukott meg, vagyis azon az edényen, amiben Pierre a kapros tormamártást főzette meg vele, hát, szerintünk éppen más baj is volt a 24 perc alatt elkészített lazaccal, már csak azért is, mert az a szoszié bizony nem szoszié.

Nem szívesen vitatkoznánk Pierrel, főleg, hogy a legtöbbünk a szerkesztőségben csak a tojásrántottáig jut el a konyhaművészetben, de bizony így van. Az interneten rákeresve ugyanis számunkra az derült ki, szoszié az a porcelán vagy más tálacska, amiben a szószok tálalása történik, vagyis nem a főzése. Ez persze nem azt jelenti, hogy Istenes emiatt nem tudta tökéletesre készíteni az ételt, akadt a konyhában épp elég más problémája. De Bence hozta a tőle elvárt formát és a nyeles lábosban is tudott maradandót alkotni, még ha nem is egészen konyhaművészetileg.

Pierre alaposan feladta a leckét Istenesnek a grillezett lazaccal és tormakrémmel. Csak 24 perc, érdemes megnézni, minden pillanata valódi gyöngyszem.

És itt az értékelés is. Ha hiszik, ha nem, az étel ehető, igaz nem túl finom. A szosziéval volt a baj, csakis azzal lehetett.

Pierre és Istenes egyébként megérdemelne egy külön műsort is, lehetne a címe Hagyjál táncolni! Ki gondolta volna, hogy az általában hűvös és kimért ételkritikus a táncparkett ördöge?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.