Legyőzte a leukémiát Pintácsi Viki kisfia – számolt be a Bors az énekes-fotós anyuka gyermekének példaértékű küzdelméről 2014-ben, miután az orvosok mindent rendben találtak nála. A 14 éves fiú azóta tünetmentes és felhőtlenül boldog tini, akinek ma már egyre ritkábban jut eszébe a három és fél éven át tartó emberfeletti harc, és igyekszik elfelejteni a múltban történteket. A feledéshez pedig a legjobb eszköz számára a zene, amely a gyógyulásához is nagyban hozzájárult. Viktor a tanulás mellett ügyesen basszusgitározik Szappanos Györgynél, nemrég pedig a TV2 Kismenők című tehetségkutatójában a The Young Rebels nevű zenekarban mutatta meg tudását. A fiúk kiestek ugyan, de Viktor egyáltalán nincs elkeseredve, és betegsége sem tántorított el a zenéléstől.
– Már kétéves korában sem lehetett kivenni a kezéből a játékgitárt és a mikrofont, így kezdettől fogva sejtettük, hogy a zene fontos része lesz az életének. Betegsége alatt pedig a sógorom, Bogdán Csabi készített vele stúdiófelvételt, és a zene is főszerepet játszott az életünkben ebben az időszakban. Emlékszem, még akkori kedvence, Király Viktor is meglátogatta a kórházban – idézte fel a nehéz pillanatokat az anyuka, aki mosolyogva nyugtázta, hogy fiából már biztosan rocksztár lesz.
– Nem aggódom miatta! – nevetett Viki. – Úgy vélem, Viktor olyan nevelést kapott, hogy tisztában van az alkohol és a drog veszélyeivel, és a csajozással sincsen baj. Örömmel engedem hétvégenként koncertekre, a nyár közeledtével pedig motoros fesztiválokra is meghívást kaptak, de persze azért mindig elkísérem őt! – árulta el Viki, akinek kisfia jövő tavasszal felvételizik majd a budapesti Bartók Béla Konzervatórium dzsessz tanszakára, hogy tudását tovább tökéletesítse.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.