13 éves kislányt erőszakolt a híres rendező

Woody Allen
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 09. 21:30
Ötvenöt év után derült ki, hogy Kiss László úszókapitány részt vett egy úszólány csoportos megerőszakolásában. Nem ő az egyetlen, akinek élete sötét titkot rejt.
Bors

Polanski megúszta

Az Oscar-díjas rendező, Roman Polanski a hetvenes évek elején erőszakolta meg az akkor csupán 13 éves Samantha Grai­mert, akit az aktus előtt pezsgővel bódított el. A rendezőt 2010-ben kapták el Svájcban, ahol házi őrizetbe helyezték, de vé­gül nem adták ki az Egyesült Államoknak. A gyermekkorú lány  megerőszakolásáért – Kiss Lászlóval ellentétben – sosem bűnhődött meg.

Droggal kereskedett

Az amerikai filmekből ismert, mexikói származású színész Danny Trejo alig múlt nyolcéves, amikor első füves cigijét elszívta, négy esztendő múlva már heroint fo­gyasztott. Abban az időben, amikor Kiss Lászlót börtönbe küldték, ő is rács mögé került drogkereskedelem és más erőszakos bűncselekmények elkö­vetése miatt. Hiába a több száz filmszerep, a bűnös éveket hasztalan igyekezett a feledés homályába űzni, a nyilvánosságot megrázta Trejo vérszomjas múltja.

Nyolcévest zaklatott

A BBC közismert könnyűzenei műsorvezetője, Sir Jimmy Savile sötét titkai egészen 1955-ig nyúlnak vissza. Egy gyermeket zaklatott szexuálisan. Savile áldozatai még az ezredforduló után is jelentkeztek, az ötvenéves bűncselekmény-sorozatban több száz lezáratlan ügy van. Az áldozatok zömében tizenéves tinédzserek, a legfiatalabb gyermek nyolcéves volt a zaklatás idején. Savile-nek sosem kell már szembenéznie rémtetteivel, ugyanis a botrány 2011-es halála után robbant ki.

Nevelt lányát kívánta meg

Woody Allen amerika rendező és színész múltja nem maradt sokáig titokban. A mai napig megbotránkozást kelt az emberekben, ha megtudják, Allen örökbe fogadott lányával él párkapcsolatban. A rendező 1992-ben Mia Farrow-val, akkori párjával adoptálta Soon-Yi Prevint. Farrow évekkel később bukkant rá Soon-Yi meztelen képeire Allen telefonjában. Ekkor derült ki, hogy a színész-rendező jó ideje viszonyt folytat nevelt lányával.

40 év után bukott le

Magyarok közül nem Kiss László az egyetlen, akinek múltja sötét titkot rejt. Finta Imre (jobbra) náci kollaboráns rendőrként szemet hunyt a zsidó emberek ellen elkövetett brutális támadások felett. A második világháború után negyven évvel derültek ki háborús bűnei. Fintát Kanadában érte utol az igazságszolgáltatás keze. Négy évtizeden át élt tisztes vállalkozóként, ám végül börtönbe került. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.