Celeb

TV2-s baki: szabotázs vagy bénázás történt a Tényekben?

F. Zs.

Létrehozva: 2016.03.23.

A szakemberek véleménye megoszlik, abban azonban egyetértenek, hogy óriási hibát vétettek a Róna utcában.

A csatornák között megszokott, hogy egymás anyagait használják – ezt hívják hírcserének –, de arra a hazai médiatörténelem során még sosem volt példa, hogy „véletlenül” sugározzák a másik élő adását. Nehéz egyértelműen eldönteni, hogy pontosan mi történt kedden este a TV2-n a Tények adásában, amikor Dudás Ádám élő bejelentkezése alatt az RTL Klub Híradójának képeit láthatta egy pár másodpercre a néző.

Egyes szakemberek szerint csakis szabotázsról lehet szó:

– A szolgáltatótól egy hívással kapsz hozzáférést egy másik csatorna által sugárzott képanyaghoz, amit akár adásba is tehetsz – magyarázza egy adásrendező, aki pont olyan rendszeren dolgozik, mint amilyenen a TV2 Tények munkatársai – Ezt úgy képzeljék el, hogy mondjuk valamelyik magyar hírcsatornán élő beszélgetés megy, a felső sarokban pedig a CNN helyszíni képeit látjuk, vagyis két képet egyszerre. Ha már a lebonyolítóban van az idegen csatorna adása, azt ki lehet tenni képernyőre, de olyat még sosem hallottam, hogy valaki akaratlanul nyomja meg azt a nem kéz alá eső gombot. A véletlen szinte kizárt, ez az eset megmagyarázhatatlan.

Vannak azonban olyanok, akik azt mondják, emberi hiba történt.

– Azt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy egy ilyen hibát több lépcsőben kell elkövetni, nem arról van szó, hogy rákönyökölünk egy gombra – meséli egy névtelenséget kérő technikus – Ezzel együtt lehet, hogy nem akart a kolléga rosszat, csak ideges volt. Nem titok, hogy az utóbbi időben mindenki feszült a TV2-ben, a kirúgások, a felmondások nem tesznek jót a közhangulatnak. Azt is hallottam, hogy Kunfalvi Nóra riportert a kollégái kiközösítik, egész nap egyedül üldögél, senki nem vállal vele közösséget. Egy ilyen fagyos hangulatú munkahelyen sajnos elég könnyű összezavarodni és súlyos hibákat elkövetni.

Kerestük a TV2-t is az üggyel kapcsolatban, ott azonban annyit mondtak, hogy nem kívánnak reagálni a történtekre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715112016
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715112016
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715112016
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715112016
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715112016
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"