A Blikk információi szerint egy igazi nagyágyúval sikerült megegyeznie az RTL Klubnak az X-Faktor hatodik évadára, Tóth Gabi egyik oldalán ugyanis Gáspár Laci fogja értékelni majd segíteni a tehetségkutató legújabb versenyzőit. Laci a Megasztár első szériájának legjobb férfi énekeseként kezdte a karrierjét 12 évvel ezelőtt, majd részt vett a TV2 A Nagy Duett című műsorában és versenyzett az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában is. Ám ahogyan azt a Bors is megírta, Laci az RTL Klub figyelmét elsősorban a Sztárban sztárban nyújtott sokoldalú produkciója hívta fel és már a műsor közben megkeresték őt ajánlatukkal.
– 2016-ban visszatér az RTL Klubra az utóbbi évek legsikeresebb tehetségkutató showműsora, az X-Faktor, a meghallgatások már elkezdődtek, és országszerte zajlanak. A műsor számos elemében lesz változás és újdonság, így a mentorok személye is változni fog, de erről még nagyon korai beszélni. Ami mindenképpen nagy változás az eddigi évadokhoz képest, hogy az idei győztes az egy éven keresztül járó havi 1 millió forint mellett 15 millió forintot kap karrierjének beindítására – válaszolta a lap érdeklődésére Pécsi Norbert Sándor sajtókapcsolati vezető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.