Kitaszítva, tanyáján él a másságát bevalló riporter

Egy elegáns fehérvári kávézóban ülünk, nem a tanyán. Nem hozzuk szóba, de érezni, nem akarta, hogy abban a közegben lássuk. Írnánk, hogy semmit sem változott, de ez nem igaz. Energikus, mint egykoron a képernyőn, de sokat változott. Hat év csöndjét törte meg akkor, amikor igent mondott a Bors megkeresésére.

Magára maradt

Megőszült, a ráncok is mélyebbek, a hangja viszont ugyanaz, mint a tévében volt egykoron. Kérdezni sem kell, egyből szóba hozza azt a bizonyos pillanatot 2001-ben, amikor felvállalta: a férfiakhoz vonzódik. – Nem bánom, bár akkor arról volt szó, hogy más ismert embe­rek is csatlakoznak hozzám – kezdi Radics Péter. – Nem történt meg, magamra maradtam. Azt szoktam mondani, Magyarország a bölcsőm, de engem kiborítottak ebből a bölcsőből.

Mielőtt Washingtonba ment tévés tudósítónak, a Mások című havilapban vallotta meg melegségét. Nem volt hatása. Még annak sem, amikor egy bulvárlap a címlapján hozta a hírt. – A TV2-nél robbant a dolog – folytatja. – Felhívtak, hogy tudják, hogy meleg vagyok, csinálnának egy portréfilmet. Elvállaltam. Volt az adásnak olyan szakasza, amikor négymillió ember nézte. De a műsor készítői nem gondolták át a folytatást, azzal pedig végképp nem törődtek, hogy mi lesz velem. Kirúgtak a köztévétől, és szép lassan az összes munkámat elvesztettem.

Elvetették Rajmit

Ez volt tizenöt éve. De azóta sem tért vissza a képernyőre. Normális esetben valamelyik tévécsatorna hírigazgatójaként kellene dolgozni. Helyette önkéntes száműzetésben él…

– Nincs dolgom Magyarországon, de munkám jócskán van. Operát írok. Képzelje, Fischer Ádám belehallgatott a készülő Leopárdoperába, és azt mondta, sikeresebb lesz, mint a Macskák és az Aida, csak fejezzem már be.
Egyedül él a tanyáján. Pontosabban a kutyájával. A szülei is meghaltak.

– Apukám nemrég ment el, vele töltöttem az utolsó tíz évemet. Anyukám ugyanis úgy halt meg, hogy én Washingtonban dolgoztam. Azt pedig nem akartam átélni, hogy édesapám is úgy távozik, hogy én nem vagyok mellette. Aztán a homoszexualitását is szóba hozzuk. Nem jön zavarba. Mint kiderül, sok minden veze­tett ahhoz, hogy a férfiak felé nyisson.

– Számomra sem volt sokáig egyértelmű. Huszonhárom éves koromig szűz voltam, aztán az egyetemen összejöttem a csoporttársammal, Eszterrel. Még a diploma előtt egy évvel megfogant a kisgyerekünk. Neve is volt, Rajminak hívtuk. Aztán a párom az én döntésem ellenére elvetette Rajmit, egy pléhkukába került szegénykém. Döbbenetes kép. Ennél a pontnál ő is megáll. Elérzékenyül. Időt viszont nem kér. Hiába, híradós volt. Aztán folytatja.

Fiúba lett szerelmes

– Mi lettünk volna a legboldogabb család, ha megszülethet. Utána még házasok voltunk, de itt valami megtört. Amikor kimentem Amerikába, a világ egyik legismertebb újságíró-iskolájába – ezzel a teherrel és a lassan tönkrement házasságommal –, két hét után szerelembe estem egy fiúval. Onnantól világos volt az utam. A fiúnak két hónap után bevallottam, hogy engem otthon még egy feleség vár. Aztán hazajöttem, és elváltam Esztertől.

Habár van, hogy a CNN kéri fel egy-egy háttéranyagra (ott nem felejtették el), itthon nem keresik. A rokkantnyugdíjából él. – Ebből persze sokra nem futja. Március 15-én a Pilvaxban tartok egy köz­életi összejövetelt, de az év hátralévő részében nem fogok utazni, nem lesz miből. Dolgozom tovább a köny­veimen és a Leopárdoperán. Aztán megy is. Egykori elismert tévésként a tanyasi magányba. Magyar sors. Magyar valóság…